Fölhúztuk a pilótaszemüveget és beleszálltunk a magyar rapháború fingfelhőibe: a Rapülőktől zuhanunk lefelé, hogy az Irént megcsináló VV Okiban az új Balassi Bálintot ünnepeljük, és végül trónra emelhessük a harmadik évezred Ady Endréjét, Mr. Bustát. Hiába van velünk a magyar rendőr, innentől már bármikor ránk lőhetnek egy kempingbicikliről, de hát mit is remélhet az élettől az a generáció, amelyik Paintől akarta megtudni, hogy mi a szex.

BEZSENYI TAMÁS - CSUNDERLIK PÉTER – DÉKÁNY LÁSZLÓ – LASKA PÁL – PETŐ PÉTER

10. Rapülők: Áj Láv Jú (1992)

Ahogy Janus Pannonius az időmértékes verselést, úgy terjesztette el Geszti Péter hazánkban a rapzenét, miközben a Kádár-rendszerből átvezetett minket a 90-es évekbe: már az Első emelet szövegírójaként is pusztított a „Benő, meddig kell még várni, míg a fejed lágya benő?”-típusú leleményeivel, a Rapülők légi marsalljaként azonban már kipörgette a később „gesztizmusként” elhíresült sötét módszertant: már a zenekar elnevezésében, a számcímekben, hát még azok szövegeiben, hogy a belénk égő klipről ne is beszéljünk, úgyhogy 1992-ben az egész országot felperzselte a verbális gyújtóbombáival. Egy vicczenekarnak tűntek, de a szupersztárságig emelkedtek ezzel a nagyon infantilis produkcióval, ám mivel huszonöt év múlva is halálosan megsértődnek, ha kritizálják őket, lehet, hogy mégis komolyan vették. És bár ebben a színes, hülye láncos maskarában benne van az SZDSZ későbbi bukása, azért az őket követő raphercegekhez képest Gesztiék még elég magas szinten tudtak magyarul. Ebben szerepe lehetett, hogy ők az igazi rapperekkel ellentétben nem a gettóban, hanem a Magyar Televízióban nőttek fel, de hát Magyarországon az underground is a Rózsadombról jött le.

9. Jocó: Ne aggódj, amíg engem látsz… (1997)

Azt az arcot is megnéznénk, amikor Lukács Györgynek beteszik A buli színe: MSZP cédét, vagy Kun Bélának egy „Hiller haver”-öngyújtóval adnak tüzet, de az 1997-es Xénia Láz-buli mindent alulmúlt a szocialista párt modern kori történetében: még Kiss Péter is ott csápolt a megújulás jegyében, pedig hozzá képest Horn Gyula is egy Che Guevara volt. A magyar kultúrtörténet Tocsik-botrányán az MSZP egy rapszámmal is fel akarta rázni az ifjúságot a népi baloldal hagyományainak megfelelően. Az Űrgammák-sorozat – amelyet senki nem kért, mégis úgy indult el, hogy már kész volt előre 160 rész, hogy lenyomják a torkunkon – keményfiújának, Jocónak minden esélye megvolt, hogy egy második Hagyója legyen az MSZP-nek, egy amolyan mindenkit gatyába rázó és ingatlanpanamázó kerületi erős ember. Kár, hogy ennyire nyomorultra sikeredett ez a szerencsétlen keménykedés: alig tudta követni a playbacket, valószínűleg nem is látott abban a napszemüvegben, még jó, hogy le nem gyalogolt a színpadról, miközben susogós naciban ugráltak mögötte az ország legmenőbb tánciskoláinak növendékei – valószínűleg egy vaskos közbeszerzés keretében. Az egyetlen észszerű magyarázat erre a nótára, ha arról szólt, hogy ecstasyt is eladjanak az általános iskolásoknak a Zsiráf Magazin mellé: „Itt van a Jocó, / A jókedvet hozó.” És akkor már azt is értjük, hogy mit keresett a bulin Császár Előd is.

8. A Való Világ szereplői: Villarap (2002)

Amennyiben a legutolsó valóságshow-szériák széjjelszoláriumozott, kacsaszájú primadonnái és faszhelikopterező ficsúrjai egy szociológiai mintavétel eredményeképp kerültek a Való Villába, akkor Magyarország valóban megérett a resetre. Bezzeg a 2002 őszén soha nem látott felhajtással indult Való Világ játékosai még egyéniségek voltak, vagy legalábbis mindegyikből kinéztük, hogy meg tudna pucolni egy kiló krumplit. Bár a Professzorok Batthyány Köre az idegen Big Brothertől tartott, végül a hazai termék, a Való Világ felmosta importált riválisával a padlót. Persze ehhez az is kellett, hogy míg a Big Brother-házba Koltai Róbertet küldték be sztárvendégként, a Való Villába amolyan magyaros húzásként Maya Gold pornószínésznőt. A Friderikusz Show óta nem látott nézettségi rekordokat döntögetett a Való Világ, és alapjaiban rendült meg a népképviseletbe vetett hitünk, amikor a felejthetetlen kiszavazóshow-n 620 ezer SMS-szavazat érkezett a VV Lorenzóval párbajozó VV Majkára, ami azt jelenti, hogy egymaga úgy 12%-kal jutott volna be a parlamentbe. Bár minden valóságshowhős a „médiában” akart elhelyezkedni, Majka lett az egyetlen, akinek a lemezeit nemcsak a rokonai hallgatják - VV Béka mulatóslemezét még ők sem. Az „ózdi hősről” a Dopemannel fölvett villarapben derült ki, hogy előadóként annyira veri a villatársait, mint Michael Jackson a testvéreit, a dal azonban mégis Oki sorairól maradt leginkább emlékezetes, amelyekben a hozzá „rajongóként” érkező korosodó prostituálttal összehozott randevúját énekelte meg: „Oki vagyok, apám, / Irén volt a babám, / Megcsináltam faszán, / Hogy zsibbadt lett a cerkám.” Ezzel megszületett az új Balassi Bálint.

7. FankaDeli: Lehetetlen nem létezik (2009)

Magyar Föld puhos bárdja, FankaDeli Feri - nem a hitetlen kufár, hanem a hittel teli - az a nemzeti vátesz, akinek a száját még sosem hagyta el, hogy „Éljen Eduárd!”, és ő az egyetlen ember a Kárpát-medencében, aki komolyan vette a Bëlga Nemzeti hip-hopját, és tényleg megcsinálta. Talán csak ennek köszönhetően nem jutottunk még az inkák sorsára. Mi ugyan elhatároljuk magunkat FankaDeli Feri rasszista és homofób üzeneteitől, de az biztos, hogy a magyar rapháború résztvevői közül ő az egyetlen, akinek a hangjából kiérződik a kultúra, és még egy televíziós vitaműsorba is be lehetne ültetni, ha nem kezdene el két mondaton belül a kutyák szaporodásáról beszélni, ahányszor a bevándorlás problémája kerül szóba. Mert azért az már egy szint harminchárom emelet mélyen a föld alatt, ha Csintalan Sándor temeti a kezébe az arcát, amiért FankaDeli nyilvánvalóan dokumentumfilmként nézte a Men In Black-et, miképp a kungfu-filmek is nagy hatással voltak rá Morvai Krisztina EP-beszédei mellett. A Lehetetlen nem létezik című slágerének klipjében érdekes kísérlet történik az ősmagyarság, a kínai gyökerek és Simicskó István fideszes szakpolitikus szerepeltetésével a modern honvédelem fúziójára, bár kicsit kontraproduktív, hogy a négyszer elvált Film Plusz-sztárok akciófilm-biennáléján se lehetne látni annyi szétivott arcot, mint ebben a testi és lelki egészséget propagáló produkcióban, amelyről még azt is tudni kell, hogy képsorai „nem tartalmaznak felgyorsított jeleneteket”. Csak húsz másodpercet kell nézned, hogy megállapítsd: de. A magyar raptörténet gyurcsányi pillanata.

6. Speak: Stop the War (2003)

Ha FankaDeli üvölt azért, hogy viccet csináljanak belőle, akkor mit lehet mondani Speakről, a „The Hungarian Rapper”-ről, aki még sokkal nagyobb küldetéstudattal volt megáldva, mert ránézésre a lakókocsiját adta el, hogy leforgathassa a legendás klipet, és nagyjából 50-50 ezer forintért fölbérelhesse Takáts Tamást, Varga Miklóst, Bebét meg azt a musicalszínészt, akinek nem okozott problémát, hogy miután egy héten hatszor játszik a Madách Színházban, vasárnap beszálljon a magyar hiphop We Are the Worldjébe is. Hogy miért? Csak a temetőben légnyomást kapott vonatjegytarhálóként ténfergő fájdalmas trubadúrral felelhetünk: „Business.” És a kórustagok közelében nem akadt egyetlen menedzser se, aki rákérdezett volna, hogy miért, hova és kinek készül ez az angol szám, és mindenekelőtt, hogy hát ki a here ez a Speak. Elég lehetett nekik csak annyi, hogy „ez egy nemzetközi dolog”, és már ugrottak is bele. Elvégre ez az az időszak volt, amikor még az informatikai és hírközlési miniszter se tudta, hogy mi a különbség a honlap és az email-cím között, de az is lehet, hogy csak mindenki 62%-os Tátrateát kapott. Bár elkészülte után a békehimnusz évekre eltűnt a süllyesztőben – így volt ez József Attila Nagyon fáj című kötetével is -, a Youtube-forradalom kitörése után világkarriert futott be, mivel Speak perfekcionista módon válogatta be dalába azt a húsz angol szót, amit mindenki megért. Azóta nemzetközileg Speak jelenti a magyar zenei kultúrát, nem a Kodály-módszer.

5. Escobar: Az érem egyik oldala (2014)

Míg Speak a magyar hiphop önjelölt Karl Marxaként mutatta fel a tézist, hogy a tőke cseszi szét a világot, antitézise, Escobar büszkén hirdette a nyomtatott euróezreket szórva, hogy ő bassza a pénzt, miközben a félórára kibérelt hófehér luxuslimójából fürdőruhás lányokat pakolt ki az út szélére a hipnotikus klipjében. Escobar számolta fel a hitelességi deficitet, amely a kezdetektől körbeölelte a magyar rapközösséget, tudniillik, hogy MAC 10-esek helyett Geszti Péter is csak szóvicceket pufogtatott, és olyanok játszották el a gangstát, akiknél vasárnaponként Antall József ebédelt. Pedig az Escobarhoz hasonló vállalkozókkal – oroszul „bizniszmen”-ekkel - nem az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában lehetett találkozni, hanem a videotékában, ahol kiverték a balhét, ha nem volt bent az Amerikai nindzsa. Slágerének a „nem egy köcsögről beszélnek, mikor engem hoznak szóba” sorát akár Ady Endre is írhatta volna, az „egy a lényeg, hogy reggelre tele legyen a szák” bölcsessége Lao-ce-ért kiált, míg a „csinálom a pénzt” a Mészáros és Mészáros Kft. jelmondata lehetne. Fájdalom, hogy ez a született művész végül úgy nyílt ketté, mint a Kinder, mikor egy reggel kommandósok teperték le a látszólag éppen a galyatetői strandra készülő kedves úriembert. Vagyis Oscar Wilde-nak megint igaza lett, és az élet utánozta a művészetet, mert futtatásért kapcsolták le – polgári nevén – Ökrös Károlyt, aki politikusi karrierrel is próbálkozott: egy püspökladányi választókerület jelöltjeként a saját magára adott voksával együtt összesen öt szavazatot kapott. De hát mit várjunk, mikor Petőfi is elbukott az 1848-as választáson: majd az idő eldönti, hogy mi igaz. Már csak azért is, mert az idő köztudottan pénz, azt pedig Escobar csinálja.

4. Papa Jo & P. G.: Majd ha nagy leszel (2014)

Papa Jo ránézésre tipikusan az a vidéki pizzériatulajdonos, aki pesti zsoldosok leigazolásával képes egy nap félmilliót is elégetni a kispályás focicsapatára, csakhogy az megnyerje a helyi kupát, a maradék dellájából pedig legyártat egy klipet, amelyben elmondja, hogy mennyire elégedett magával. Pedig Papa Jo valójában nem tulaj, hanem csak hoppmester, de tagadhatatlanul legnagyobb formátumú előadója az „üzleti rap” talán csak Magyarországra jellemző műfajának, amelynek az a lényege, hogy a rap eredetileg felforgató műfaját Papa Jo és társa, szellemi druszája, P. G. producer egy klub reklámozására használják fel. Náluk csak akkor születik új dal, és hozzá egy nyomorult klip, ha új partisorozat van, amit szuperexkluzívként próbálnak eladni, pedig ha bejutottál, arról szól, hogy 3000 forintért leiszod magad BB pezsgővel. Ezt az alkotói hozzáállást akár innovációnak is tekinthetjük, de helyesebb az „ellenforradalom” kifejezés. A magyar prozódia mélypontját is ennek a párosnak köszönhetjük – amúgy saját gyártású pornófilmjük is van Papa Jo angyalai címmel, de valójában csak egyetlen lakótelepi angyalra futotta benne –, mert amikor a „mélybe” szóra az rímel, hogy „baby” mint „béjbe”, az tényleg egy kulturális „kamikaze shot” a fejbe, mármint féjbe.

3. Hiro: Cristiano Ronaldo (2017)

Míg Papa Jo érzelmi világa a Popó Magazin kétoldalas poszteréig terjedt, Hiro egy NIVEA-szenzitív menekülőpályát keresett a Cristiano Ronaldo című egészen friss slágerében, amelyben a fehér balett találkozik a rappel, no és az AutoTune a lírával, miközben ott az „odi et amo” feszültsége is. Az „engem elhagyott Kriszti, K. O., / mert én nem vagyok Cristiano” elhangzása után tényleg úgy éreztük magunkat, mintha egy sorfalban állva kilenc méterről kúrt volna minket fejbe Roberto Carlos. Bár az igazi rapperből indult Hiro mostanság poposodik, a szövegeiben továbbra is ugyanazt a minőségét hozza a naiv művészetnek: a magyar nyelv Butragueñojaként csap le minden lehetőségre, a „teher már ez - Hernández” dermesztően tökéletes rímpárért mexikói felállásban gyilkolná le magát a Ciudad Juárez-i költők szakszervezete. Szóval ez a srác köpőcsövezés helyett odafigyelt az irodalomórán, úgyhogy példaként még idézzük ezt a versszakát: „Én voltam neked a Tyga, / meg én voltam neked a Bieber! / Ezt most csak azért írtam ide, / mert tudom hogy végre rímel!” Ehhez csak Lope de Vega Szonett a szonettről című mesterműve fogható, és csak egy jelző méltó rá: galaktikus.

2. Pain: A szex vajon mi? (1999)

A teljesen értelmezhetetlen, leginkább egy rossz hasisálomra hasonlító Pain-jelenség egy égbe tartott fáklya volt, hogy a dadaizmus velünk él az ezredfordulón is. Egy producer kitalálta, hogy egy süsügyerekből és Veres Pál szexológus Beszéljük meg című könyvéből legyártja a szex dervisét, a szegényember Tupacját, aki egy OEP-beutalóval bejutott a Széchenyi Fürdő alagsorába, hogy egy rakás gőztől ernyedt, egymáson heverő, modellválogatásról hozott bikinis csaj előtt újra és újra feltegye „a szex vajon mi” kérdést, noha velük rájönni nem lett volna annyira nehéz. Így olyan lett a klip, mint egy Laokoón-szoborcsoport, ahol a kígyó nem ért rá, és ezért mindenki unatkozik, miközben Pain szétázik a farmernadrágban, mert odáig nem jutott, hogy azt orgia esetén érdemes lehúzni. Fontos hangsúlyozni, hogy Pain nem egy magányos szektavezér volt a húszfős kommunájával, hanem a „dalait” a VIVA TV játszotta, és egy slágere a Magyar vándor-filmzenealbumon szerepelt (nem mintha ez minőségi mércét jelentene, de azért ezt a filmet mégiscsak a magyar Gyalog galoppnak szánták, újabb bizonyítékaként annak, mekkora esély van rá, hogy majd Magyarország felől újul meg Európa). Bár senki se értette, mégis újra és újra meghallgatta egy egész nemzedék A szex vajon mi?-t, mert az Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag nyomán biztosak voltunk benne, hogy az enigmára ott van a megfejtés a mélyén, noha Pain a hamisítatlan tonalitásával mindent el tudott hitetni, csak azt nem, ő tényleg érdeklődik a válasz iránt. De hiába, a kamaszfiúk mégis rá voltak hagyatkozva a klipdélutánokon, hogy akkor most hogy is kell megdugni a kanapét.

1. Mr. Busta: Megeszik a gecimet (2014)

A magyar raptörténet Kossuth-Széchenyi-vitája volt FankaDeli és Mr. Busta háborúja, amelyben két világ csapott össze, mert míg FankaDeli Feri „Kecskeméten játssza el a magyarkodós figurát”, addig Mr. Busta „Esztergomban Floridát”. A harmadik évezred odamondogató Ady Endréje ő, akkora arccal, mint Komárom-Esztergom megye, és egyben a G-napot megsejtő politikai váteszként a magyar rap Lengyel Lászlója is, csak kardigán helyett New Yorker-felsőben adja elő magát a 10-14 éves közönségének. Bár egyszer még egy Navracsics Tibor nevével fémjelzett konferencián is föllépett: a Kádár-rendszernek Kodály jutott, a NER-nek Busta. Hosszú ideig tartana felsorolni, hogy kiknek kell megenni Mr. Busta spermáját, hiszen nagyjából mindenkinek, aki nem ő. Az „addig szopod a faszom, míg rád élvez a mester” sora egyszerre adja vissza a winckelmanni nemes egyszerűséget és csöndes nagyságot, és ugyanakkor van benne egy jó adag Móricz Zsigmond-i ízes naturalizmus is. Szóval nagy alkotó, de egyszersmind nagy szervező is. Mr. Busta a kortárs magyar rap Kozsója, aki ha éppen nem tudott eléggé rosszat csinálni, akkor felkarolt tehetségeket, hogy alulmúlják, hiszen Escobar és Hiro is a Busta-manufaktúra termékei voltak, amíg nem jöttek a szokásos pénzügyi viták, de hát akkora összegeknél, mint amelyek ebben a suzukis, rézláncos, YouTube-reklámos világban mozognak, ez nem is csoda. Éppen ezért annyira szórakoztató, amikor a westergomi Mr. Busta olyanokat nyilatkozik, hogy ő Magyarországon „mindent elért”. Mert ha az eastergomi Babits Mihály mondaná ezt, miután megírta a Jónás könyvét, az európai irodalom történetét, lefordította az Isteni színjátékot, egyetemi katedrát kapott és a Nyugat főszerkesztője lett, akkor az ember azt mondja, hogy hát ja, de azt hadd ne nevezzük már a csúcsnak, ha valaki hat klubot megtölt Nyíregyházán. De azért azt becsüljük, hogy Margaret Thatcherrel ellentétben Mr. Busta láthatóan beleállt az iskolatejprogramba.

A TOP 10 alapjául a történelmi rádióműsorunkban, a Régen minden jobb voltban elhangzott beszélgetés szolgált: