történelmi stúdióblog

Page Not Found Top 10

Page Not Found Top 10

Top 10: a 90-es évek emblematikus magyar slágerei

2017. december 16. - Page Not Found Top 10

Zenei guruk, erotikus klipek, hülye művésznevek, vicceskedő rapbetétek, fiúcsapatok és énekesnők, akik nem énekelnek – kész is egy 1999-es tornatermi mikulásbuli programja a vodkanarancs és a vécében hányás mellé. Összművészeti alkotásokat és klipforgatás címén történő last minute-nyaralásokat egyként tartalmazó pusztító toplistánkban csupa olyan produkció, amely máig instant megőrülést okoz bármelyik kozmetikai szalonban.

BEZSENYI TAMÁS-CSUNDERLIK PÉTER-DÉKÁNY LÁSZLÓ-LASKA PÁL-PETŐ PÉTER

10. Manhattan: Rossz vagyok (1991)

A magyar kultúra negyvenöt év államszocializmus után a Manhattan együttessel igyekezett rohamléptekben fölzárkózni a Nyugathoz. A fagylaltzakós Sanyi, Szabi, Csoki és Vilma supergroupjának (talán több is volt annál) fellépése a Postabank-esztétikát kipörgető klipben valóságos sokkterápiaként hatott azon a nyáron, amelyet az MDF és SZDSZ ellentéte mellett a "Schöller vagy Eskimo?" kérdése tematizált az akkor megnyíló Dreher sörözőkben. A Manhattan feltűnt és eltűnt, mint egy napfolt, de mégis komoly égési sérüléseket hagyott emlékezetünkben, ráadásul utat tört olyan későbbi legendás és hozzájuk képest méltatlan fiúbandáknak, mint a Bizö Boys, a Picasso Branch és a Shygys. Csak míg a Manhattan modern együttes volt, utóbbiak már posztmodernek, elég arra gondolni, hogy míg a viszonylag korrekt Manhattanben Nyemcsók Jánosból lett "Csoki", a Shygysban már Gajdos Attilából "Julian". De azért már 1991-ben is megkísérelték a Hajógyári-szigetet Manhattannek hazudni.

9. Alvajárók: Crazy Dance (1993)

Döbbenetes látni, hogy a későbbi tantrikus, jógázó, gyógyteázó Kozsó, akinek már csak a szeretet a kokainja, a 90-es évek elején még a techno Dionüszoszaként bujtogatott a vibráló fények között az állami, társadalmi és kulturális rend teljes felforgatására az ordítozó bakkhánsnőjével, Tanitával, no és ott volt első papként Csonti is, meg még hárman, mert összesen hatan játsszák el a véget nem érő zioni bulit egy lépcsőházban. Kozsónak vallást kellett volna alapítani, mert csak követni lehet azt, értelmezni nem, aki előbb Alvajárók, aztán Ámokfutók néven alapít zenekart, hiszen messzebb nem lehet egymástól két tevékenység, mint ezek, kár, hogy Alvafutók néven nem valósult meg a művészeti szintézis. És bár tudjuk, hogy Weöres Sándor óta senki nem uralta úgy a magyar nyelvet, mint a művésznévadás Goethéje, Kocsor Zsolt, azért nem ártott volna a kezébe nyomni egy értelmező kéziszótárt, hátha másként alakul a magyar zenetörténelem. 

8. FLM: Rólad álmodom (1992)

AZ FLM duó hercegeként a 90-es évek csodagyereke, aranyifjúja, botrányhőse, a fiúsan laza macsó, Császár Előd tetszelgett, és mellette egy haver hordozta a fegyvert. Császár Előd volt a popzene Lipcsei Péterje. A Parkinson-kóros operatőrök divatját Magyarországra behozó Császármorzsák "Kapd be a faxom!" botrányát (akkoriban ezek voltak a televíziós skandalumok, de hát még nem sokkal vagyunk a cicanadrágos mozdulatművészeket mutogató Közjáték után) leszámítva sokáig töretlen volt a karrierje, ellentétben a BMW-jével. Huszonöt évesen már Friderikusz Sándor Meglepő és mulatságos című műsorának asztalánál is helyet foglalhatott Leslie L. Lawrence mellett mintegy fiatal és szemtelen értelmiségiként, mikor a rendőrhalált okozó autókaramboljával véget vetett az évtizednek, amelyet a gátlástalanul jófejkedő szupersztár aztán igazán nagykanállal evett. Még ha ez nem is tűnik ki a Rólad álmodom valahol a Dunántúli-dombságban felvett klipjéből, ahol hónaljig felhúzott farmernadrágba betűrt posztstrukturalista garbóban, baseballsapkában, elálló fülekkel udvarol, mérsékelt sikerrel. Talán mert ekkoriban az előadók még nem tömték ki a töküknél a nadrágjuk. A Trident-rágót rágó legmenőbb nyolcadikosok is csak a rövidített jégeralsót viselték, a push up-alsónadrág ismeretlen volt.

7. 4F Club: Tanga (1997)

A magyar kultúra egyik csúcsteljesítménye, a "minden rejtve rajtam, / a lényeg láthatatlan" sorok tényleg Szerb Antalért kiáltanak. A tangabugyis popsik és a Buffalo cipős könnyűzenei testőrök körében éneklő Hajdú Szabina láttán pedig bármelyik Beverly Hills-i plasztikai sebész elmorzsolna egy könnycseppet. Ha ezután meghallgatjuk a 4F Club két leghíresebb slágerét, a Tangát és a Balatoni lázat, és azt halljuk, hogy Szabina hangja annyira felfoghatatlanul változatosan csilingel, amennyire Montserrat Caballé sem tudta változtatni a hangját, azt hihetnénk, hogy megvan a tökéletes művésznő, csak hát az a helyzet, hogy a Tangát Kozma Orsi, míg a Balatoni lázat Czerovszky Heni énekelte helyette (hiszen a Párhuzamos történeteket és a Sorstalanságot sem írhatta ugyanaz, ilyen műremekekből egy embernek csak egy juthat). Az együttesbe pedig a sikeres vállalkozások és a szervezett bűnözés közti szürkezónában mozgó Conti Car-közeli édesapja vásárolta be a lányt, mondhatni, hogy szülinapi ajándékként kapta ezt az együttest. Két album után meg is szűnt a zenekar, mert elfogytak a források, de azt az ejzensteini filmszimbolizmust kipörgető montázst már sohasem vehetik el tőlünk, amikor a "szép lehet egy villa a Balaton-parton" sornál bevágnak egy Balaton-térképre helyezett villát. 

6. Happy Gang: Kérek egy kulcsot a szívedhez (1996)

Kicsit lassítunk, jöjjön az 1996-os év legnagyobb slágere Corytól, Vitamintól és Mohamantól (kevés kínosabb lehetett annál, mint amikor a rendőri igazoltatások során kiderültek a 90-es évek sztárelőadóinak valódi nevei), amelyet dúdolva a kamaszok az iskolakerítéshez láncolták a "Timi + Zoli" feliratú szerelemlakatokat, bár a Guminő után tök hiteltelennek kellett volna érezni. Több szakasza volt a kifejezetten avantgárdnak nevezhető csapat történetének, mind hajviseletben, mind öltözködésben, mind a számok stílusában, talán kicsivel több korszakuk volt Picassónál is. A nyálas, szerelmes slágereken át a karácsonyi daloktól a macsós, férfias hitekig minden található a repertoárjukban. Csak egy sort idéznénk az Öreg Samből: "naplementekor patronál / a jachtkikötőben egy Petrol áll" - ehhez Parti Nagy Lajos kell és a Jelenkor teljes szerkesztősége. Ezután már csak azzal erősíthetett volna a Happy Gang, ha belép Kosztolányi is a zenekarba.

5. Hip-Hop Boyz: Megbántottak (1997)

Újra és újra fellángol a népi-urbánus vita, ahányszor fölmerül, hogy a Megbántottak (főváros) vagy A hegyekbe fönn (vidék)-e a fontosabb slágere a kosztümös pornófilmek jelmezeihez (például muskétás- vagy lovászlegény-öltözetekhez) erőteljesen vonzódó Levy T., O. G. Duck és Real Action fémjelezte zenekarnak, amely előszeretettel helyezett el vizuális esszéket a klipjei közepén, a magyar tévékbe éppen megérkező három évvel korábbi hollywoodi filmektől inspirálva. Természetesen a Megbántottak a fontosabb darab a pezsdítő tánckompozícióval, amelyben sűrű kézfeltartásokkal és ugrálásokkal mernek nagyobbak lenni a 160 centis emberek, úgyhogy e csúcsteljesítmény után igazán sajnálatos, hogy a Pink Floydot megszégyenítő viták szétszakították az együttest. Azt hisszük, erre találta ki Wagner a Gesamtkunstwerk kifejezést.

4. Carpe Diem: Álomhajó (1997) 

A Carpe Diem sokat tett azért, hogy irodalomként ismerjék el a dalszövegírást. Az együttes klasszikusának refrénje, az örökkévalóságnak szánt négy sor így szól: "Álmodd, hogy vakít a fény, / Tombol a nyár e földtekén, / Ne érdekeljen, ha esik a hó, / Mert nyaralni visz az álomhajó!" Ez a kortárs popköltészet Kilimandzsárója, amit több magyar fiatal szavalt önfeledten, mint a "Talpra magyar, hí a haza!" meg a "Hol zsarnokság van, / ott zsarnokság van" fordulatokat. Érthető, hogy a korszakos alkotás megfelelő vizuális megjelenítése érdekében a zenekar Dél-Afrikába utazott, ott forgatták a klipet a last minute-szezonban, amelyről a pólók fölé húzott ingek árulkodnak, és hát samponreklámokban se lehet látni ennyi szélfútta hajat. Mivel a tökéletes produkció meghódította Magyarországot, és nagyon sokan rúgtak be erre a számra, egy nemzedéket sokkolt, hogy az egzotikus hercegnő, Funnah Fanny helyett egy kisebbségi önkormányzati képviselő, Stefanidu Janula énekelt. Be is vettük a magyar irodalomtörténet legnagyobb botrányai közé.

3. UFO: Napolaj (1997)

Az UFO a magyar Captain Jack és az E-Rotic egyben, és annál még kicsivel több. A később kerítésért elővett - a 90-es évek zenekarairól nem lehet úgy beszélni, hogy ne kerüljenek folyamatosan szóba büntetőeljárások - V. Zsolt előbb Cpt. 10Cash - értik, Tenkes - néven hozta a katonai vonalat, majd Dr. Love művésznévvel kezelgette a hölgyeket, végül Cynthiával és Mercyvel megcsinálta az együttes főművét, a Napolajat, az ultimate nyári slágert. Nincs nagyszerűbb metafora a magyar kultúrtörténetben, mint az, hogy a szerelem "napolaj". Ezt írd le, képzeld el, gondold el, Baudelaire egész életében ezt a képet üldözte, és ők csak úgy odavetik egy "hiszen"-nel, mintha ez a lírai látomás köztudomás lenne. Minden ember halandó, Szókratész ember, Szókratész halandó, a szerelem meg napolaj. Nekik csak ennyi. Nekünk a minden.

2. Emergency House: Dübörög a ház (1997)

A Kozsó és Pierrot melletti harmadik magyar zenei kutatóközpontnak, módszernek, istállónak, Erika C. és Robby D. tánciskolájának köszönhetjük az Emergency House-t és ezt a négyperces ecstasy-reklámot. No és a szoláriumgépbe beszorult MC Ducky-t, az első női rappert, ezt a progresszív, nyugatos hölgyet, akire tuti bukott volna Ady Endre, fájdalom is volt, amikor később a Koóstolóban láttuk viszont. De a Dübörög a ház mégse róla, hanem arról marad emlékezetes, amilyen lenyűgöző erővel, szenvedéllyel és hittel diktálja az ütemet az algériai Zahír. Egyszerűen rátapadsz és mozogni kezdesz, hiszen a kereszténydemokraták és a kisgazdák "Isten, haza, család" és "Bor, búza, békesség" hármasai óta nem hallottunk ennyire erős, programatikus jelszavakat Magyarországon, minthogy: "Zene!" "Tánc!" "Tempó!" "Ritmus!" "Erő!" "Láz!", amelyeket Zahír a zászlójára írt. Aki ezeket bemondja, az nem tud veszíteni.

1. Splash: Tedd fel a kezedet! (1999)

"Tedd fel fel a kezedet /, Mert én más vagyok, / Jobb ha rám hagyod, / Majd én játszom veled!" Csak a Moby Dicket kísérték olyan értelmezési viták, mint a Splash slágerét, hiszen éppúgy szólhat a hajhúzásmentes orális szexről, mint amennyire Pride-fesztiválokon énekelhető békehimnusz is lehet. VV Zsófi kedvenc dala éppúgy lehetne, mint a börtönből szabadult Nelson Mandeláé. Döntse el Ön, hogy hatvankilences, vagy hatvannyolcas szám-e.

A TOP 10 alapjául a történelmi rádióműsorunkban, a Régen minden jobbvoltban elhangzott beszélgetés szolgált:

Kövesse Facebookon a Page Not Found történelmi stúdióblogot, hogy nagykoncertjünk legyen a BS-ben!

A bejegyzés trackback címe:

https://pnftop10.blog.hu/api/trackback/id/tr2213504469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2017.12.16. 11:42:39

Nos érdekes szembesülni azzal, hogy milyen zenéken nőttünk fel.

Up! 2017.12.16. 12:45:29

@grungi: a magad nevében beszélj! :)
Biztos azért vagyok még most is fiatal, mert ezek megállítottak a fejlődésben! :)

ledo76 2017.12.16. 13:48:17

Elkepeszto szarok voltak ezek, itt szunt meg a szinvonalas magyar zenei elet, mert a megmaradt igazi zenekarok kiszorultak a main streambol egy par kiveteltol eltekintve. Ennek ellenere volt ezeknek valami burleszk hangulatuk, ami meg mindig jobb mint a mai magyar kicsivel szinvonalasabb, de semmivel sem ertekesebb, magukat nagyon komolyan vevo egyuttesek.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.12.16. 14:14:40

@grungi: sajnállak

Én Deep Purple-on meg Pink Floydon meg Queen-en

lionking 2017.12.16. 14:30:02

Jaj anyám mind hipp meg hopp meg rap meg csupa hallgathatatlan vacak

lilcsi manó 2017.12.16. 14:31:46

azert voltak jo zenek is a 90-es evekben nem csak ezek a szarok, pl tatrai band

WhiteFalcon 2017.12.16. 14:40:26

Lehet megbotránkozni ezeken a dalokon (engem konkrétan a világból ki lehet zavarni velük), de a külföldi egynyári slágerek is kb. hasonlóak, mind zenében, mind szövegben. És néha, nem csak az egynyáriak...

Bergyilkos Bohoc 2017.12.16. 14:52:05

Én most nem fogok pózörködni a kifinomult zenei ízlésemmel, azt sugallva, hogy én már kis szaros koromban tudtam mi a ZENE. Arra tisztán emlékszem, mikor először hallottam az Alvajárókat teljesen elájultam, nem akartam elhinni hogy ez magyar szerzemény. Akkor éreztem valami olyasmit, hogy végre itt van Amerika, függetlenül attól, hogy ez a fajta technos-danceflooros téma nyugat-európai vívmány (na ja mondjuk a 2Unlimitedről is azt hittem, hogy amerikai - biztos a néger miatt).

hidroponi 2017.12.16. 14:54:44

az a szornyu hogy bar anno domingo utaltam ezeket a szamokat..most visszahallgatva fenyevekkel dallamosabbak mint a mostani nyalzenek...

KirschAndrás 2017.12.16. 15:01:48

Hajszálpontos diagnózis mindegyikről, tökéletes írás!

2017.12.16. 15:05:57

@WhiteFalcon: Senki nem írta, hogy szarabbak, mint a külföldiek, csak azt, hogy szarok.
De tényleg botrányos, hogy ezekből sláger lehetett. Minősíti az akkori fiatalokat, akikből mára felnőttek lettek és magukhoz hasonló gyerekeket nevelnek. Szomorú jövő.

2017.12.16. 15:05:57

@WhiteFalcon: Senki nem írta, hogy szarabbak, mint a külföldiek, csak azt, hogy szarok.
De tényleg botrányos, hogy ezekből sláger lehetett. Minősíti az akkori fiatalokat, akikből mára felnőttek lettek és magukhoz hasonló gyerekeket nevelnek. Szomorú jövő.

2017.12.16. 15:18:48

Kimnowak Gyémánt
www.youtube.com/watch?v=4GzAk60SIS4

Bonanza Banzai - Valami véget ért (Something has ended)
www.youtube.com/watch?v=HRmhSZuHjYQ

Manhattan - Ne sírjál
www.youtube.com/watch?v=yFWRpsNhkzw

Csuti Ördögüző 2017.12.16. 15:35:45

Nem kerültek be Rapülök számok, pedig gesztiék voltak az egyik legügyesebb koppintók a 90es években, akkor elképesztő jónak és modernnek hatott a 'nyugati' slágerek mellett is, de pár számuk máig hallgatható.

A fentieknek megfelelő dance számok meg, nem csak a magyarok - AceofBase, DJBobo, 2Unlimited - éppúgy elavultak rettentő gyorsan, mint a magyarok.

Page Not Found Top 10 · http://pnftop10.blog.hu/ 2017.12.16. 15:38:25

@Csuti Ördögüző: A Rapülőket vicczenekarként diszkvalifikáltuk, itt csak magukat komolyan vevő zenekarok kaptak helyet.

Page Not Found Top 10 · http://pnftop10.blog.hu/ 2017.12.16. 15:39:54

@WhiteFalcon: Januárban jövünk a 90-es évek külföldi slágereivel.

Chuck Νorris 2017.12.16. 16:06:09

szerencsére ezeket a dallamokat egy szintén 90-es évekbeli számmal, ki tudom öbliteni gyorsan a fülemböl. :) Nyers - Elmúltak a buta zenék

d4n13l 2017.12.16. 16:15:58

Akkoriban tombolt az eurodance Europaban (DJ Bobo, Caught in the act, 2 Unlimited, MR PRESIDENT!!!), stb.), nalunk lehullt a vasfuggon, nyilvanvaloan ilyen zenevel jottek ki a hazaiak is es ugyanolyan ertelmetlen volt a dalszoveguk, mint a magyaroknak. Emlekszem, a kotelezoen megvasarolando Bravo magazinban minden heten volt ket kulfoldi szam szovege magyarra forditva: hat, mar akkor is sirni tudtam volna... :D

Akkoriban nem volt gaz ez a stilus, ma mar nyilvan divatbol is cikizik, de nekem ettol fuggetlenul jo elmenyeim vanak ezzel kapcsolatban :)

budy01 2017.12.16. 17:13:09

Vénusz - régi nyár?
az is elég gagyi volt...

midnightcoder2 2017.12.16. 17:21:36

Már majdnem elfelejtettem miért is utáltam a 90-es éveket...

2017.12.16. 20:21:47

Betty Love dalai

Bery Ari Ébredj velem!

www.youtube.com/watch?v=pSJZcNNzF48

Ágnes Vanilla Most jó

www.youtube.com/watch?v=Y9x4wF-Y2Us

Quadanium 2017.12.16. 20:48:21

Mert most milyen jó pl. a Punnany Massif és a Halott Pénz, mi? Ugyanolyan hányás lesz mint ezek. Sőt már azok is. :-)

FogarasiArpi 2017.12.16. 22:51:01

A legjobb az egész listában a T. Főszerkesztő monológja, minden egyes nyári sláger mellett!
Gratulálok hozzá, igazi stand up amit tanítani kellene.

nniicckk 2017.12.16. 23:51:15

"Top 10: a 90-es évek emblematikus magyar slágerei"
Komoly slagerek lehettek, kurvara nem hallottam egyiket sem a maga idejeben. Nem is tudtam, hogy vannak ilyem egyutesek.

nick2005 2017.12.17. 00:06:31

Húsz év távlatában bármiről lehet ilyen cinikus cikket írni. Azt meg egyáltalán nem értem, hogy miért kell mindenféle megjegyzéseket tenni egy kor divatjára. Nekem is viccesnek tűnt, hogy a 60-as években az Omega milyen ruhákban lépett fel, de megértettem, hogy akkor az volt a divat. Én a 90-es években voltam fiatal, jó zenék voltak ezek akkor, jókat buliztunk ezekre, és teli torokból énekeltük az idézett szövegeket. Azt gondolom, hogy az azóta eltelt 20-25 évben sem kényeztetett el minket sokkal jobban a magyar könnyűzene.

Kálovics Tibor 2017.12.17. 00:11:05

A HIP Hop Boys-os fickó fellépett a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának gólyabálján két éve. Aztán az öltözőben le is nyúlta a haverom vodkáját.

midnightcoder2 2017.12.17. 06:46:06

@nick2005: Tudod, én a 80-as, 90-es években voltam fiatal. De annyira nem éreztem cikinek a 60-as évek zenéjét sem mint a 90-es évekét. És ez amúgy még messze nem a mélypont, szerintem az igazi gáz a rap és az igénytelen elektronikus (tüc-tüc) terjedése volt. Ma meg már... a múltkor hallottam valami tizenéves gyereket egy bluetooth hangszóróval a hóna alatt (ghettoblaster 2017) - komolyan azt hittem, hogy szegénynek elromlott a kis kínai csodája, de aztán rájöttem hogy nem, ez a zene amit hallgat.

victor vacendak 2017.12.17. 06:59:09

Az UFO-s csajok is csak tátogtak. Keresztes Ildikó, Kozma Orsi, Fehér Adrienn, Czerovszky Henriett kölcsönözték a hangot. A Splashnek meg volt több hasonló kaliberű száma még Benkó Ildikóval. A Sári Évis korszak totál kuka...

Repointed 2017.12.17. 09:23:35

@Coco Binky: Csak a pontosítás kedvéért: Bery Ari (Berencsi Attila) nem azonos Bery-vel (Sugár Bertalan)
Előbbi filmszerepekben (is) alkotott maradandót a 80-as évek végén és a 90-es évek elején (Szerelem első, második, meg a bánat tudja hanyadik vérig, illetve a Túsztörténetben. Pillangók nevű zenekarával próbált betörni a zenei piacra is.
Sugár Ber(c)y 11 évvel fiatalabb Bery Ari-nál, tehát az idősíkok sem fedik egymást...

fénycsepp 2017.12.17. 09:39:06

Minden korszakban vannak szuper zenék, a kilencvenes években is :) volt eurodisco, de mellette olyanok is futottak mint Stakka Bo, Fatboy Slim, Shamen, KLF, Chemical Brothers, Robyn S., Adamsky, Prodigy(!), Technotronic, stb. Ezek csak a dance számok voltak, de ott van meg a hip-hop, trip-hop (Portishead, Massive Attack), britpop, Björk, Radiohead....soroljam tovább?:)

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2017.12.17. 20:03:16

@enpera: Nem kell sajnálni, én úgy értettem, hogy ezek a zenék mentek a rádióban, amikor kamasz voltam.

manócska 2017.12.17. 23:19:45

Hol vannak a női csapatok erről a listáról???? Srácok, ne legyetek már ilyen férfiközpontúak, ennél érzékenyebbek vagytok a téma iránt, tudom én! ;-)

Egy jó kis ős-Fresh és a Funky baby? www.youtube.com/watch?v=e5kHxVYdgwg

Vagy a Richter-gyógyszergyár szívecskékkkel promózott Baby Sisters Rád gondolok-ja? (nem a Tereskova, dehogy!) www.youtube.com/watch?v=yNCw8cP_QMY

És ha már a fekete-szőke-vörös felállásnál tartunk, kihagyható-e egy ilyen listából a Bestiák? Kozsó befér, de a lányok nem? Hogy van ez?! A reggel még túl messze van? www.youtube.com/watch?v=Kcl30b0uU5E

Meg különben is, hova ez a rohanás, C'est La Vie, Vár ránk a nyár. www.youtube.com/watch?v=cfyqJnM5LR4

GIRLPOWER!!!!

Bobby Newmark 2018.01.01. 23:11:08

@Csuti Ördögüző: Geszti kínrimjei soha a büdös életben nem voltak hallgathatók. A zenére azok mellett meg ki a faszom tud figyelni?

Void Bunkoid 2018.02.12. 09:54:02

@victor vacendak: velvet.hu/celeb/hcdb/napcelebje/sari090227/

Ez annyira megihletett, hogy számot írtunk belőle a zenekarommal.

Amúgy a legnagyobb poén az egészben, hogy Sári Évi általános iskolában a padtársam volt :)

Swanky77 2018.02.18. 04:17:36

Korrekt válogatás.ilyenek voltunk vagy mi..
süti beállítások módosítása