Momentumok, amelyek beleégnek a tudatunkba, mint a pillanat, amikor a menzás néni először vágott megvetést tükröző arccal fél kiló tésztát a tányérunkra, s hiába néztünk rá tisztán csillogó őzike szemeinkkel, nem adott kis extra tejfölt az adagunkra. Jelenetek, amelyek egy komplett nemzedéket rabosítottak, életpályákat küldtek másfelé, világképeket vágtak tönkre akár egy átlagos Gréczy Zsolt Facebook-poszt. Tíz legendás villanás a Manhattan klippremierjétől a Walt Disney-félbeszakadásig, Damon Hill eltűnésétől a Titanic nyáltól ragadó hajóorr-jelenetéig. Kezdődjék a show!
10. Eltűnik Damon Hill
A szélcsatorna turbulenciája miatt a start előtt egy gyors menetnyivel lefújt március 15-iki kétszázfős ellenzéki gigatüntetés után se lehetett annyira izgalmas a Csellengők különkiadása a köztévén, mint az 1997-es Forma–1-es Magyar Nagydíj után, amikor Palik László kereste őrülten Damon Hillt. Történt, hogy a brit pilóta abban az évben az Arrows-Yamahánál versenyzett, mert a verhetetlen Williams, amellyel előző évben világbajnoki címet nyert, nem ígért neki elég zsetont. A sofőr nem alkudott, inkább beült a következő évadra a kamu kocsiba, amelyet az első tíz futam kudarcai alapján egy japán földiteknős és egy Pokémon-figura közreműködése hajtott. A zseniális pilóta aztán megmagyarázhatatlan módon az élre került a Hungaroringen rendezett versenyen. Ez körülbelül olyan teljesítmény volt azzal a géppel, mint a mikróba celofánostól bekúrt melegített füstlivel döntőbe kerülni a szakács-világbajnokságon, egyéb analógia még a Vác FC Samsung 1994-es bajnoki címe. Ráadásul tényleg úgy nézett ki, hogy Hill megnyeri a futamot, ami egészen valószínűtlen bravúr lett volna. Azt nem mondjuk, hogy lehetetlen, mert Némethné Lászlóné már bizonyította a lehetetlen nem létezik tételt, amikor fejlesztési miniszter lett. Amikor viszont az illetékes már tényleg kitekerte a kockás zászlót, hogy leintse a futamot, Hillt akkor hagyta cserben az autója, amelyben hirtelen minden szarrá ment az utolsó körben, hiszen az élet nem úgynevezett habos torta. A kocsi ezzel annyit ért el, hogy Palikot, kinek kokainja az izzó aszfalt és a gázolaj, belökte abba a szűk klubba, amelynek azok a sportriporterek a tagjai, akiknek néhány mondását sohasem felejtjük el. Úgymint „Gyere, Egérke, gyere kicsi lány!”, továbbá „Sose hittem volna, hogy tizenhárom fürdőgatyás férfitól még elsírom magam”, valamint az „Amikor a két kezem összeér, a szavazás lezárul”. Abszolút never forget-pillanat tehát a kiáltás, hogy „Hová tűnt Damon Hill?” Nyomatékosan kérjük olvasóinkat, tartózkodjanak a helyes választ rögzítő levelek beküldésétől.
9. A Manhattan együttes felvillanása
„A legjobbat adni, magyart és európait adni, mindig költészetet adni, úgy vélem, ez nem kis ügy” - írta 1943-ban Radnóti, és mi is így gondoljuk, ezért is kimaradhatatlan top tenünkből a Rossz vagyok, de használható feledhetetlen klipje, a kora kilencvenes évek mindennél expresszívebb sugárzója. A fagylaltzakó, elől praktikus, hátul divatos bundesligafrisur és a Postabank-klipesztétika aranyháromszöge ama nyárból, amelyet már a Schöller vagy Eskimo? kérdése tematizált. A magyar kultúra negyvenöt év államszocializmus és leszakadás után a Manhattannel zárkózott föl rohamléptekben a Nyugathoz; nincs dilemma: ez világszintű produkció volt. A klip a magyar kultúra egyik csúcsteljesítménye Babits Isten színjáték-fordítása és a Macskafogó mellett. A magyar kliptörténet legszürreálisabb pillanata, amikor a művészek beénekelnek a szoláriumba; az UV-fényben perzselődő lány nyilvánvaló pendantja a jégben vacogó Lucifernek, a „Járj és sétálj az ajkamon, ha úgy érzed, forró a szád” sor után pedig már a Venus in Furs is csak egy gyenge próbálkozásnak tűnik. Történelmi rádióműsorunk visszatérő filmes szakértőjét, Laska Palit idézve: az erős blue box-technika rámutat New York és a Hajógyári-sziget megtévesztő hasonlóságára, amely egy ideig az ébredő kapitalizmus virulens táptalaja volt, aztán jött a keserű kiábrándulás és a Horn-kormány. Az eredeti tőkefelhalmozás megmaradt, de Szanyi, Sanyi, Gabi és Csoki együttese feltűnt és eltűnt, mint egy napfolt. Mégis komoly égési sérüléseket hagyott az emlékezetünkben.
8. A NATO bombázni kezdi Szerbiát
„Rock and roll!” - Ószabó Attila és Vajda Éva remek riportja szerint ezzel a felkiáltással indította útjára 1999. március 24-én a NATO légi irányító-központja a Magyarország légterében gyülekező vadászbombázókat. Ha hozzátesszük, hogy az akció fedőneve Irgalmas Angyal volt, akkor nem tudunk másra gondolni, minthogy a kilencvenes évek elején fénykorát élő pesti underground zenei szcénának nagy szerepe volt az akció fantáziagazdagságában, mert ezzel a névvel tuti valami Sexepil-klón banda tolta a punkot a rompincék egyikében, mikor egy nemzedéket kapott telibe a sör-metadon-kombó. Ez persze keveseknek jutott eszébe akkor, amikor a híradók rendkívüli adással jelentkeztek. Hiszen akkor konkrétan háborúzni kezdtünk. NATO-tagként vettünk részt a megmozdulásban, így amikor Szellő István mélyen a kamerába nézett, hogy tudniillik hatfejű fókával keresztezett légkondicionált szusipresszó született Nagykanizsán, azaz bombázni kezdték Szerbiát, akkor hirtelen mindenki odafordult apához, hogy: most mi történik? Speciel az, hogy a gépek később összesen 4000 bombát hajítottak le a koszovói rendteremtés keretében Milosevics országára, miután a jugó elnök úgy gondolta, népirtással oldja meg a térség etnikai problémáit. Az első Orbán-kormányon akkor alighanem tényleg nagy nyomás volt: az Országgyűlés konkrétan tizenöt perccel a start előtt fogadta el határozatát a szövetségeseknek a magyar légtér korlátlan és a földi egységek korlátozott használatáról. Többek szerint a rendszerváltás utáni korszak legnehezebb politikai döntéseinek egyikét hozták meg a Házban. Nem csak itt lehetett nehéz: a német hadsereg konkrétan a második világháború óta először indult éles bevetésre. Amúgy akadtak problémák bőven akkoriban: 1999. május 7-én például sikerült eltalálni Kína belgrádi nagykövetségét, többen meghaltak. Ezt már alighanem elfelejtettük, azt viszont nem fogjuk, hogy „A NATO....”. Azóta már kompatinkibilisek is vagyunk, az észak-atlanti katonai szövetség pedig elfújta Milosevics-rendszerét, mint rendszerváltás utáni politikusválogatottunk hadügyminisztere, Szekeres Imre hangját a sugárszél.
7. Diana halála
Meghalt Diana hercegnő. Ez volt a mondás, amelyet lehetetlen feledni. Ott van még a roncsautó képe is, amelyet három másodpercenként mutatott a híradó, mintha az a vb-döntőre látogató trónörökössel szemben közszereplő lenne. A hercegnő amúgy Károly brit trónörökös felesége volt, amolyan celeb, csak neki a jótékonysági alapítvány-gyűjteménye volt akkora, mint Kiszel Tünde bugyikollekciója. Tényleg ő volt a Szívek Királynője, nyomornegyedeket és járványok sújtotta vidékeket járt, de persze kapták le monokiniben monacói jachton is. Maradjunk annyiban, hogy volt akkora médianyomás rajta, mint Orbán Ráhelen, amennyiben éppúgy hírt adtak a bulvárlapok a sikeresen elfogyasztott reggeli ham and eggsszéről, mint VV Imre buzilobbi elleni szabadságharcának részleteiről. Épp a hercegnő elképesztő, bizonyos szubkultúrákban a Depeche Mode-éval konkuráló népszerűsége miatt okozott általános megdöbbenést, hogy 1997. augusztus 31-én azt mondták be a híradóban: közlekedési balesetben életét veszítette Diana hercegnő. Szeretőjével, Dodi Al-Fayeddel autózott Párizsban, amikor a végzetes eset történt. A balesetről annyi összeesküvés-elmélet született meg, amennyi egy Békemenet-alapszervezetbe ojtott Szaniszló Ferencben sem fogan meg: titkosszolgálatok által összehozott politikai gyilkosságtól arab bérölőkig tartott a felsorolás, belekevertek mindenkit a Nyugati aluljárós használt mobil-kereskedőktől az Intelligence Service-ig. Ez persze már mindegy, mert ami maradt, az csak a bejelentés: Diana meghalt.
6. Bimby a Friderikusz Showban
„Egy éven át készítettük elő ezt a műsort, hogy az olyan legyen, mint amilyet a kor szelleme igényel.” Ezt a korszellemet Hegelnél rikító színű zakókban és ingekben találjuk meg, enyhén dauerolva. Friderikusz Sándor a magyar televíziózás nyugat felé elinduló Kolumbusza volt, de csak a RAI UNO-ig jutott a hazai Wayne Gale, aki minden műsorát magáról nevezi el, hiszen ő egy fogalom. Az 1992 és 1997 között futó Friderikusz Show azt a szerepet kívánta betölteni a magyar nyilvánosságban, mint a századelőn a Nyugat. A garantáltan politikamentes talk-show nyitottságával és kivételesen tág horizontjával tüntetett, amelyben megfért egymás mellett a hűvös Alain Delon, a Párducember, a villanykörteevő német és David Hasselhoff Baywatch-promója is, addig soha nem látott sztárok. Ezzel a felhozatallal már meg lehetett volna ölni az idős Babits Mihályt. Friderikusz Sándor vezette át a magyar televíziózást a kilencvenes évekbe, és ne feledjük, hogy műsora nem jöhetett volna létre, ha nincs a Kontrax. De még mondjunk köszönetet az öltöztetőknek is, mert a stílusteremtő Fridi fellépő cuccai leghűbb lenyomatai a kora kilencvenes évek zűrzavarában és ideológiai káoszában ténfergő stylist-szakmának. Az első évad húsvétján már legalább hárommillió magyar férfi ment püspöklila öltönyben locsolni, és ez a szám azután csak növekedett.
A legnézettebb adás hatmillió tévénézővel az volt, amikor Fridi Budapestre hozta Jockey-t, a magyar alkoholizmus fejlett nyugati legitimációját, de nála is jobban beleégett a retinánkba, amikor a Friderikusz Show egy kultúrmissziót vállalt magára és 1993-ban egy sokkterápiával akarta megismertetni az országot az alternatív szexuális magatartásokkal, azt is mondhatnánk, egy karakteres kísérlet volt arra, hogy megkreálják az első magyar médiabuzit. Egyszer a Dunából ízesített cukkal kifogtunk valami halhoz hasonlító galléros állatot, és hárman néztük, hogy mi az isten ez, valami ilyesmit érezhetett egy átlag magyar hálósatlétás tévénéző is, amikor a Szomszédok után nem sokkal Bimby berollerezett a képernyőre. Egy Kalap úrral viaskodó Hieronymus Bosch tudatából hasadhatott le ez a salátával, óvszerekkel, Marlboro-dobozzal és egy Első Emelet-nagylemezzel kidekorált fazon, leginkább válltöméses németalföldi zsoldos-szerelésben, hogy negyedórát kvaterkázzon a showmannel, és aztán Bimbyvel készült a nagyriport a Friderikusz PLUSZ magazin első számába is. „Kérlek benneteket, nézzetek önmagatokba és ne fojtsátok el valós éneteket” – ez volt Bimbynek a szalontranszvesztiták búgó hangján előadott üzenete, de tanácsát csak az addig visszafogott Csurka István fogadta meg, aki még azon a nyáron megírta hírhedtté vált dolgozatát. Bimby több nyilvánossághoz nem jutott, bár egy neve elhallgatását kérő informátorunk szerint Kerényi Imre néven futott be közéleti karriert, a Friderikusz Show nélkül pedig üres az életünk, akár Dorog utcái voltak az 1995-ös kódolatlan HBO-hétvégén.
5. A Fenyő-gyilkosság
Már Csák Máté azt üvöltözte csontrészegen, bekamerázott trencséni várában, hogy „Szarok az FBI-ra!”, és egyes vélekedések szerint Fenyő János hatalma még az övén is túltett azokban a szép olajszőkítős kilencvenes években. Fénykorában tizenhárom lapot birtokolt a B- és C-kategóriás akciófilmek – Kokainraktár, A nindzsa bosszúja, Saigon-kommandó stb. – sárga kazettás jogdíjfizetés-nélküli forgalmazásán meggazdagodó VICO-vezér a Buci Macitól a Népszaváig, ami egy internet előtti világban azt jelentette, hogy legkevesebb kétszázezer szavazót tudott szállítani egyik vagy másik pártnak. Noha a Népszava jobbos hajtűkanyara nyilván még a Knight Rider golyóálló csodaautójának is feladta volna a leckét, arról nem beszélve, mennyire kemény lett volna, ha a Buci Maciban a Tocsik-ügyről kezdenek el témázni, és moralizáló vezércikkek születnek a kifestő előtti oldalra, de hát az egykori Fabulon-reklámfotósból amerikai kitérővel médiacézárrá rakétázó Fenyőnek sosem voltak aggályai.
A posztkádári médiastruktúrában Fenyő János minden megmozdulása egy mozgássérült-helyre parkolás volt terepjáróval, és most tisztelettel megkérjük Hajdú Pétert, hogy ne tapsikoljon önfeledten. A Gazdálkodj okosan! után Fenyő hozta be a Monopoly világát, hírhedt volt mindenkinél agresszívebb stílusáról, hogy a VICO-székházban winchesterrel mászkált, és úgy beszélt az újságírókkal, mint egy déli ültetvényes a rabszolgáival, de ha tetszett neki egy cikk, dagadó bukszájából legombolt ezresekkel jutalmazta a szerzőket. Ez volt a vad kelet. Magánrepülőgéppel ruccant ki Velencébe vacsorázni és természetvédelmi körzetben húzatta föl a villáját, politikusokkal barátkozott, zsebében volt a fél magyar elit és akármikor a seggéből rántott volna elő egy Schmuck Andort. Nincs kétségünk afelől, hogy kedvenc száma a Push it to the Limit volt. Egészen addig, amíg a maffiaháború csúcspontjaként 1998. február 11-én, 17:44-kor a Margit utca és a Margit körút sarkán szitává nem lőtték fekete Mercedesében a milliárdos vállalkozót, aki úgy hozta be a nindzsás filmeket hazánkba, mint Janus Pannonius az időmértékes verselést. Több mint tizenöt éve tart a nyomozás, amely mostanra egyidős a Barátok közttel: DNS-minta, szlovák bérgyilkosok, satöbbi. Nagyjából minden magyarnak van tippje arra, hogy ki ölette meg Fenyő Jánost, de mi is csak annyi bizonyosat mondhatunk, ha egyszer eladjuk egymilliárd forintért a Page Not Found-brandet, beköltözünk a Fenyő-villába, és aztán sosem állunk meg a pirosnál fodrászhoz menet.
4. Leég a Budapest Sportcsarnok
Későn jelzett a tűzjelző-rendszer, mert a hő és füstelvezető nyílást szellőzési céllal kinyitották. Ez az egyik konklúziója a Budapest Sportcsarnok szarrá égése után lenyomott elemzéseknek, és akkor még nem is szóltunk a gömbdíszek, a mézeskalács-üdítők és a kéz- és lábműves pokolból az angyalok szerepéről, pedig karácsonyi vásáron gyújt lángra a létesítmény 1999. december 15-én. Lényegében nem volt esély megmenteni a házikót, bár sokáig nyomták a dumát, hogy ha hamarabb jön a hívás... No lám. Nincs még egy ország, amelyet annyi ha sújtott volna históriája során, mint otthonunkat, ezért ma már több mint bűnnek, hibának tartjuk, hogy a hát nem válogattuk be a Top 10 bűnbakot rangsoroló Nemzeti Kisfröccs-díjas tanulmányunkba. Ami viszont a lényeg, hogy a lángolás után úgy látszott, nem lesz itt többé csarnok, ahol nyolcezren csápolhatnak Demjén Feri koncertjén a Tűzvarázslóra, és üvölthetnek, ha Ladányi bebassza a rövid fölsőbe az ukránok elleni hokimeccsen. Ám az újjáépítési projekt példás gyorsasággal futott le, ami újra csak azt igazolja: nincs az a csak ballasztnak alkalmas miniszterek tömegével terhelt Orbán-kormány, amelyik nem húz fel gyorsabban sportlétesítményt, mint akármelyik friderikuszi értelemben vett rendespasasokkal és gréczyzsolti csúcsgyurcsányokkal felálló szoci teamek. Ennek a rapid és hibátlan melónak köszönhetően szorult le a dobogóról az égés, hiszen ha ma is pesti ficsúrok és nyugati romkocsmaturisták számára interaktív disznóvágás-múzeumként lenne működtetve a megpörzsölt lyuk a stadion mellett, megkérdőjelezhetetlen lenne valamelyik érem, amelyet elektromos vezetékek helyett harapdálhatna a Tűzmanó. Ám így, hogy pillanatok alatt felhúzták az új arénát, már csak emlék, hogy lángol az épület, miközben a Dr. Love-val felálló UFO zenekar éppen a Tarzan című albumát promotálja. Hogy a nosztalgiázás közben azért minden idők, Petrire és Adyra egyaránt árnyékot vető magyar nyelven előállított, papírt kiégető metaforáját se feledjük: a szerelem is napolaj. Gyúlékony.
3. Farkas Péter beleharap az aranyérmébe
Csak sportjelenetből összeállíthatnánk egy százas listát. Nem csoda, hogy emléket hagynak, elvégre általában győzelmekről és eksztázisról szólnak, ki feledhetné az 1994-es vébén csodagólt lövő és hat tiltott szertől hajtva a teleobjektívbe üvöltő Maradonát? De ott van például Kovács Antal barcelonai aranyérme: a húszéves paksi fiatalember egy idehaza totálisan ismeretlen sportágban, a cselgáncsban ért a világ tetejére, amely akkora meglepetés volt, mintha egy túlmozgásos Gyurcsány hozná haza Dél-Koreából a dzsenga-vébécímet. Vagy az aranylábú Roberto Baggio, az olasz stricifutball copfos zsenije, ahogyan felfoghatatlanul a kapu fölé küldi a tizenegyest az 1994-es világbajnokság döntőjében. Vagy Czene Attila a teleshopos fekete orrbizbaszával, ahogyan az egyes pályáról megnyeri a 200 méteres vegyes úszást Atlantában, azon az olimpián, amelynek megrendezését beválasztottuk a top 10 sportszemétség közé. Ám ha egy, de tényleg csak egy pillanatot választhatunk, akkor az Farkas Péter momentuma. Farkas ösztönös zseni volt, a birkózószőnyeg Kurt Cobainje, éppúgy nem bírta el saját tehetsége súlyát, ahogyan megannyi kollégája. De 1992-ben, noha a VICO szponzorálta a magyar olimpiai csapatot, még nem akart felszívni másfél gramm kokót ellenfelei karfiolfüléről, hanem szimplán csak őserőből nyomta Barcelonában, azon az olimpián, melynek megnyitóján az akkor már halott Freddy Mercury énekelt duettet videóról Montserrat Caballéval.
A magyar birkózó nyert mindent, ami neki nem okozott gondot, mivel mindent tudott a háromezer éves sportágból, amit tudni érdemes. Ehhez még a Romkertbe se kellett a pulthoz állnia Audi-slusszkulccsal, ahogyan három NB II-es meccsen csereként pályára lépő védekező középpályásnak, aki eseti jelleggel elkiáltja magát, hogy „Csapassad, tesó!”. Amikor például Farkas a barcelonai döntőt nyomta, Novotny Zoltán azt mondta a rádióban: „Drámája van, dramaturgiája van ennek a mérkőzésnek.” Drámája viszont inkább Farkas életének van, pedig sosem járt meg Való Világ-kiszavazóshow-t. Juniorként úgy nyert Európa-bajnokságot, hogy edzője, Kocsis Ferenc már a finálé előtt tudta, meghalt Farkas méhész édesapja: halálra csípték a rovarok. A tréner csak a verseny után közölte a hírt tanítványával. Aztán az olimpiai arany után Farkas kozmetikai szalont nyitott, s a Darázsfészek nevet adta a vállalkozásnak. Szekeres István, a nagy tekintélyű birkózó-szakíró nyilatkozta egyszer, hogy zavarba ejtő volt a megnyitó, mert azon gondolkodott, Farkas vajon a halált gúnyolja-e. Azt nem tudjuk, de azt igen, hogy mindörökre emlékezni fogunk arra, ahogyan az ötkarikás eredményhirdetésen beleharap az aranyérembe. Luis Suarez több interjújában is példaképének nevezte a magyar zsenit, aki azóta már bírósági tárgyalásokon tűnik fel, bűnügyekbe keveredik. Nekünk azért a harapás marad.
2. Leonardo Di Caprio és Kate Winslet hajóorr-jelenete a Titanicban
Volt olyan időszak az akkori hetedikesek és nyolcadikosok életében, amikor óceánjáró nélkül nem mertek elmenni egy randira, mert elképzelésük sem volt, hogyan smárolhatnák le a csajt, ha nem tudnak kiállni a hajó orrába repülőzni a dámával. A film amúgy 1997-ben robbant be, több Oscart kapott, mint amennyi gólt Brazília a hazai vébén egy hét alatt, és megszámlálhatatlan vízibicikli orra borulásához vezetett azon a nyáron. James Cameron azután forgatta le, hogy a Terminátor II-vel bejelentette az igényét a világuralomra, és aztán ezt a Titanickal abszolválta, a közel kétszázperces opusz máig a legtöbb bevételt hozó produkció, köszönhetően annak, hogy a perfekcionista Cameron telibe trafált vagy hárommilliárd női szívet, és hát van ekkora teljesítmény ez, mint a bányásznapi búcsún tíz sör után ellőni a hárompálcás csöcsös naptárt. Kevesen tudják, hogy a Titanic-történetnek létezik egy 1943-as náci filmverziója is, amelyben mondanunk se kell, hogy kik hajszolják jéghegynek a luxushajót és kik spóroltak a mentőcsónakokon.
Cameroné azonban romantikus darab volt, amennyiben a Pokoli torony is romantikus, hiszen valaki csak elnyom benne egy nyelvest a finálé felé közeledve. Az meg már más kérdés, hogy ennek nyomán a James Bond-sorozat mehet egyenesen a pornó kategóriába, hiszen valakit úgyis megfektetnek a végén, hogy adjunk munkát a radikális feministáknak is. Mármost, ugye, a Titanic végül is arról szól, hogy néhány ezren megfulladnak, ám a mozikban nem ezért ültünk nyakig a nyálban, amikor a filmet vetítették. Hanem mert komplett nemzedéknyi fruska törölgette szeméből a könnyet, amikor Leo és Kate egymásra talált. Volt társadalmi kontextusba is a történetnek, hiszen két különböző társadalmi osztályba tartozó fiatal bolondult egymásba, ahh, József Attila szavaival: "Egy jómódú lányt szerettem, / osztálya elragadta tőlem." Itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy felidézzük kedvenc új kultúrtörténeti elméletünk, amely arról szól, hogy a pornófilmekben is hasonló volt eleinte az üzenet. Azaz nem a kefélés volt a lényeg, hanem a társadalmi osztályok átlépésének lehetőségét előrevetítő jelenet okozott izgalmat: a sztori, hogy például a lovász meghódíthatja a márkinét, vagy később a tévészerelő a Beverly Hills-i plasztikai sebész feleségét, amelyre a való életben meglehetősen ritkán akad példa. Ennek persze kevés köze van a Titanichoz, de arra úgyis csak Pedro Coelho tudna valami frappánsat mondani, mert minden idők giccslistáján is dobogós a repülőzés, amely után jött a süllyedés. Viszont kitörölhetetlen emlék, a magyar mozik legfényesebb napjait jelentették a vetítések, és egyszerre szippantotta orrát a sok néző, amikor a páros, ugye. De azért hogy helyrerakjuk a sztorit: a Titanic elsüllyedt.
1. Félbeszakad a Walt Disney
Kortársunk az, akinek nem kell elmagyarázni, miről van szó. 1993. december 12-én egy komplett generáció ült a tévé előtt, Dagobert bácsi éppen Palik-módra üvöltözött, hogy „Egy tengeri szörny felfalta a vagyonomat!”, mikor jött a nemzedéki sokk, félbeszakadt a mese, s kitették a képernyőre Antall József fényképét. Mi történt? Mi ez? Megtámadtak a földönkívüliek? A miniszterelnök halálának bejelentése volt az a pillanat, amikor a Walt Disney-nemzedék tagjai először találkoztak a politikával, olyan kacsás pulcsis kisfiúk és leragasztott szemüveges kislányok, akiket addig hidegen hagyott a médiaháború, Csurka kizárása, a Demokratikus Charta és az első demokratikus kurzusfilm, a méltán elfeledett Julianus barát. Antall József halálhírekor először törölt képen minket a magyar valóság. Jött a randevú, ami örök nyomot hagyott bennünk, onnan kezdve már mi is értettük az Uborkát. Ráadásul ilyen közösségi emléke többé már egy generációnak se lesz, mert internet, kereskedelmi csatornák és a többi. Elképzelhetetlen ma már, hogy egy generáció egésze ugyanazt a műsort nézze vasárnap délután. Ennek nyomán szeretnénk mi elvégezni az esemény romantizálását, történelmi kontextusba helyezését, kommunikálását, illetve a hozzá kapcsolódó konferenciaszervezési feladatokat. Ehhez segítségül hívjuk majd Oravecz Nórát, valamint pályázunk az Emberi Erőforrások Minisztériumához negyvenegy millió forintra, hátha összekevernek minket L. Simon valamelyik haverjával, s automatikusan megdobnak minket pár petákkal. Amíg ez nem történik meg, addig marad a mind közhelyesebbé váló, pedig részleteiben minden posztmodern igényt kielégítő emlék. Ha egyszer pártot alapítunk, akkor nem feledkezünk meg a történetről. Hiszen aligha lehet választást veszíteni azzal a mondással: Mind Dagobert bácsik vagyunk. És Niki és Tiki és Viki. De leginkább egy félbeszakadt nemzedék.
Olvassa el a 2000-es évekről készült top tenünk is:
Top 10: a 2000-es évek emblematikus pillanatai
Kövesse további top tenekért a Page Not Found történelmi stúdióblogot!
