történelmi stúdióblog

Page Not Found Top 10

Top 10: a magyarság alternatív himnuszai

2019. április 12. - Page Not Found Top 10

Amikor Rákosi Mátyás új himnuszt szeretett volna íratni Magyarországnak, a felkért Illyés Gyula és Kodály Zoltán megijedt a feladattól, de a top tenünkben listázott többnyire középszerű vagy annál is rosszabb műdalok alkotói híján voltak az aggályoknak, és bátran bevállalták, hogy megírják az új magyar nemzeti imát, míg mások meg csak jót s jól akartak csinálni, slágert írtak, hogy aztán maguk számára is váratlanul emelje meg nótájukat a nemzet. Dessewffy Tibornak dedikált magyarságkutató szintézisünkben sikeres popdal éppúgy helyet kapott, mint szaxofonszólóval megvadított, megverselt magyar helységnévtár, és irigyeljük Kölcseyt, aki nem tudhatta, hogy a magyar nép zivataros századai után még jöhet a „maracujás–mar a gulyás” rímpár.

BEZSENYI TAMÁS–CSUNDERLIK PÉTER–DÉNY LÁSZLÓ–PETŐ PÉTER

10. Beatrice: 8 óra munka (1991)

A Beatrice 8 óra munka című dala egy utolsó tisztelgés a létező szocializmus előtt, amikor a világ proletárjai a műanyagterítős italozókban egyesültek a dolgozó parasztsággal, döntötték magukba meló előtt és után a mosószerhabzású világos sört, hogy a rendszerváltás után együtt süllyedjenek a prekariátusba. Abból a szempontból inkább a Szózatra hasonlít ez a szeszinternacionálé, hogy a Beatrice határozottan programot ad, ez a sláger nem egy ima a nemzethez, vagy pláne Istenhez, hiszen a „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” a II. Internacionálé követelése volt. Ma már a rabszolgatörvény elleni tiltakozásként is felfoghatjuk, Nagy Feró, a „nemzet csótánya” innen jutott el odáig, hogy egykori lázadó rocksztárként immár a Story Magazinban rettegjen a migrációtól, és álljon ki megroggyanva a kormány mellett, ami szomorúbb, mint Csörsz István Elhagyott közérzetem című riportkötete. Talán valaki megtámogathatná két mankóval és két palack pezsgővel, mert így nekünk is „savanykás íz tölti szánkat”.

9. Kárpátia: Férfiak vagyunk (2018)

Pesty Lászlónak nyilván most esik ki a villa a kezéből, és megáll a szájszegletében a kis falat créme brulée, ha elmondjuk, hogy a Kárpátia Férfiak vagyunk című férfidefiníciója nemhogy középszerű, hanem még annál is rosszabb műdal. A nemzeti radikális zenekaroknak egyik fontos küldetése lenne, hogy himnikus dalokat szállítsanak a magyar kultúrának, de sajnos még egy nyomorult csasztuskát sem sikerül megírniuk, úgyhogy a legkisebb ellenállás felé haladva ebben a számban is inkább csak úgy darálják a riffeket, mint a szovjetek a II. Magyar Hadsereget. A Kárpátia emblematikus zenekara lett annak a tocsogó hónaljú, nagyon férfias „nemzeti rocknak”, amely a „férfit” az „ember” szinonimájaként használja, és olyan életrevaló nemzeti programot hirdet meg a dalaiban, minthogy a férfinak az a dolga, hogy harcoljon és meghaljon, az asszonynak, hogy sírjon és felnevelje a fiút, aki majd az apja után megy harcolni és meghalni. A nagy veszteségek sajnos szükségszerűek akkor, ha „a hitünk a pajzsunk”, ami nem igazán NATO-kompatibilis védőfelszerelés. De érdemes hosszabban idézni Petrás János dalszövegét, mert Ed Harris meséli így el a Sziklában a „Sivatagi vihar” hadműveletet: „zúg a szél, ég a tűz, / a fergeteg ma messze űz”. Maga a klip is olyan, mintha felnőtt férfiak rajta maradtak volna a 80-as évek G. I. Joe. rajzfilmjein, úgyhogy ennek a dalnak inkább a Világpanorámában lenne a helye, és nem a Zenebutikban.

8. Bencsik András–Jenei Szilveszter: Szép Magyarország (2007)

A Szép Magyarország című dal felér egy bécsi döntéssel a magyar zenetörténetben, és abból a szempontból erősebb is, mint a Himnusz, hogy Erkel Ferenc a megzenésítéskor nem használt szaxofont, márpedig itt visszaköszön a német erotikus filmek és a korai George Michael-albumok teljes zenei világa. Szinte várjuk, hogy az erős kezdés után a Careless Whisperrel folytatódjon a Bencsik-Jenei-páros dala, ám ehelyett Sasvári Sándor elkiáltja magát, hogy „Vonyarcvashegy, Kassa és Siófok, Felsőpulya, Nagyvárad és Kálló”. A katartikus dalszöveg szerzője maga Bencsik András Demokrata-főszerkesztő, amennyiben dalszövegről beszélhetünk egy megverselt helységnévtár esetén. A Galla-Dózsa-humorduó rukkolt még elő hasonló alkotással, amikor a periódusos rendszert szedték rímekbe, csak azt eleve paródiának szánták. A Szép Magyarország hallgatása a lottóhúzáshoz hasonló izgalmakat okoz, hiszen végigdrukkolhatjuk, hogy elhangzik-e benne Hatvan, Nagyrécse vagy Bázakerettye neve, de több jót nem tudunk elmondani a dalról, azon túl, hogy a történészhallgatókat remekül felkészíti a történetiföldrajz-vizsgára. Talán nem véletlen, hogy eltűnt a Youtube-ról, így csak évekkel később fedezte fel a magyar sajtó, miután felböfögte az internet egy jó sztrapacska és egy korsó Arany Fácán után. De hát ez a zenei Trianon-emlékmű nem is az adott évnek, hanem az örökkévalóságnak született.

7. Prédikátor: Patrióta (2019)

Népfrontos sláger, hiszen mindenki összefog benne, márpedig amikor Geszti Péter szerepel Pajor Tamás dalában, az tényleg olyan, mintha a Fidesz is rajta lenne az ellenzéki közös listán. A Patrióta a „Mi a magyar?” kérdésre ad választ, de úgy, hogy Orbán Viktor nem lépi át olyan sűrűn a Néppárt vörös vonalait, ahogy ez a dal átgázol minden rímügyi genfi egyezményen. A „maracujás–mar a gulyás”, „Gyulán tábor–Ulánbátor”, „Sepsiszentgyörgy–szkepszisemből” költészeti bravúrjai után még a Youtube is leáll egy kis időre gondolkodni. Weöres Sándor sosem piált annyit, hogy ezeket a rímeket megengedhesse magának, de Pajor Tamás olyan szerző, aki sose tudta megállni, hogy ne az első eszébe jutó kínrímet írja le, az más kérdés, hogy zseni a csávó, ezért olyanok villannak be neki elsőként, mint senki másnak. Nemes Nagy Ágnes az összegyűjtött beszélgetései második kötetét csak ennek a számnak szentelhette volna, de valahol örülünk, hogy Márai Sándor már nem hallhatta meg a „San Diego–Szandi égő” rímpárt.

6. Hungarica: Ide születtem (2007)

Míg a Prédikátor a retróból táplálkozott, addig a Hungarica a Magyarságkutató Intézet őstörténeti kiadványaiból, mert nem elégedett meg a gyerekkori balatoni üdülések, a lángossütödék nosztalgikus felidézésével, hanem ezer évet vágtatott vissza az időben, amikor lángolt a Hortobágy, és még „kalandozásnak” hívták a rablógyilkosságok sorozatát. Egy rockzenei supergroupról van szó, a Moby Dick és a Romantikus Erőszak tagjai kötöttek vérszerződést, de sajnos ők is előbb határozták el, hogy himnuszt írnak, minthogy lett volna mondanivalójuk Magyarországról. Pedig mindent megtettek azért, hogy ne csak ötvözzék Arany János és Vörösmarty Mihály örökségét, hanem meg is haladják, de ez a dal is olyan lett, mintha egy középiskolás fiú próbálta volna ki délután, amit a délelőtti irodalomórán tanult az „enjambement”-okról, úgyhogy rakott is minden sor végére egyet. A lovasíjász-tanfolyamok mellett Lovasi Andráshoz is beiratkozhattak volna egy dalszövegíró-gyorstalpalóra.

5. Ákos: Hazatalál (2018)

Az „itt élned, halnod kell” programját egy magyar popsztár se képviseli annyira hitelesen, mint Ákos, hiszen melyik másik országban fordulhatna elő, hogy megpengeted a gitárod, és 12 milliót kapsz az államtól, úgyhogy nem kételkedhet senki sem a könnyűzene Szekfű Gyulájának nemzeti elkötelezettségében. A rocksztár-üzletember a spártai 300 állhatatosságával tűri az állami támogatásokat, és közben olyan műveket alkot, mint a Hazatalál, amely Ady Endre A föl-földobott kőjének újrafogalmazása a kormánypárti kiállások rettenthetetlen tökösségével. A „dühöng a fősodor, / a kedve búskomor” sorokkal a Hír TV beszélgetőműsorainak műsorvezetői szórakoztathatnának, természetesen ennek a dalnak is olyan a mélysége, hogy egy pelikán megdöglene az ilyen sekély tócsában. Az persze biztos, hogyha Orbán Viktor egyszer úgy kel föl, hogy 2022-re új himnuszt szeretne, csak Ákos lehet majd annak zeneszerzője. Már ha nem Mészáros Lőrinc nyeri meg azt a tendert is.

4. Desmond Child és az 1956-os kórus: Egy szabad országért (2016)

Desmond Child, az igen sikeres amerikai slágerszerző Andy Vajnához hasonlóan szintén a NER-ben talált haza, titkon talán remélve, hogy neki is jut majd egy országos rádió. A Kiss és a Bon Jovi egykori Habonya a miami kosárcsapat himnuszát ajánlotta fel az 1956-os Emlékbizottságnak, csakhogy megszülethessen belőle a forradalom és szabadságharc emlékdala, ezt akár előrelépésnek is tekinthetjük, hiszen Geszti Péter Magyarországával szemben ez legalább már nem egy cirkuszból érkezett. Majd főleg tehetségkutatós pillanatsztárokból szervezett egy kórust, akiknek úgy vezényelte a „halszagú” himnuszt, mintha Herbert von Karajan lenne A Nibelung gyűrűje tetralógia előadásán. Mindent elmond a „bátorságot és szabadságot” hirdető megrendelőkről, hogy az emlékdal alatti kommentelést letiltották, de a dal nemcsak a kompetitív autoriter rezsimekkel kapcsolatos vitákhoz járult hozzá, hanem a „magyarság” definiálásához is, mert ha figyelmesen megnézzük a klipet, egészen nyilvánvaló, hogy az őszintén magyar, ami a szívdobogtatással műsorozó Vastag Csaba arcával szemben van.

3. Ismerős Arcok: Nélküled (2007)

Semmilyen szempontból nem kiemelkedő az Ismerős Arcok dala, mégis az új székely himnusz lett belőle, talán éppen azért, mert középszerű, és ezért énekelhető, ellentétben az Erkel-Kölcsey-szerzeménnyel, amely hol magas, hol mély, csomó szünet van benne, szóval még tátogni is nehéz, nem is csoda, hogy a válogatottunk alig tud nyerni, ha a játékosai már egy órával a meccs előtt a himnuszéneklés miatt idegeskednek. A Nélküledhez azonban nem kell az esztergomi Monteverdi Kórus, hiszen egy focilelátó közönsége is meg tudja dörrenteni, és bármikor be tudnak csatlakozni a Nógrád megyei helyszínelők és a kőbányai kínaiak is, pártszimpátiától függetlenül, határainkon innen és túl. A népi és a tápos kultúrának is nagyon fontos része lett a Nélküled, és ebből a szempontból mindegy is, hogy milyen művészi értéket képvisel, mert tényleg fontos és megkerülhetetlen dala lett napjaink közösségépítésének. És ha valaki szerint szélsőjobboldaliak az ezt éneklő, kocsmában összeölelkező kőművesek, abból azt is kinézzük, hogy lefasisztázza a Soho Partyt.

2. Republic: Szállj el, kismadár! (1995)

Nem csoda, hogy a Republic Szállj, el kismadár! című slágere telibe kapta a magyar néplelket, mert egész történelmünk benne van. Egyszerre szól Rákóczi fejedelem bujdosásáról, hiszen hova vitte a kismadár a levelet, ha nem Rodostóba, a dalt hallgatva felrémlenek a női kézilabda-válogatottunk utolsó perces bukásai is, ugyanakkor a Republic slágere menthetetlenül összefonódott Erdei „Madár” Zsolt félremenedzselt karrierjével, akit egy évtizeden át hitegettek az amerikai címmeccsel, és amikor ez nem jött össze, csupaszív bokszolónkat, a magyar Rockyt elhagyta az a külföldi nőszemély, aki ezzel az egész magyarságot csalta meg. Szegény Cipő szerzeményét annyit játszották, hogy simán megértjük, ha valaki gyűlöli, ugyanakkor csak kicsit gondoljon bele mindenki, mennyire menő lenne, ha beleírnák az Alaptörvénybe, hogy mostantól ez az új magyar himnusz, és ezt énekelnénk a meccsek előtt, hiszen mit gondolnának a külföldiek arról a népről, amely azt meri énekelni a himnuszában, hogy „váp-váp-váp-suváp”? Azt, hogy Magyarország egy kurva jó hely, fasza ország, Európa Jamaicája. Mindenki ide akarna költözni. Így végre a Migrációkutató Intézetnek is lenne munkája.

1. Demjén Ferenc: Kell még egy szó (1996)

Koltay Gábor nagyívű eposza, millecentenáriumunk mementója volt az 1996-os Honfoglalás című szuperfilm, amellyel összenőtt Demjén Ferenc dala. Mindannyian emlékezhetünk rá, hiszen minden iskolást elvittek a filmre, és sajnos akkoriban még nem jártak minden magyar mozihoz nachost ropogtató latexruhás bombanők. Nemcsak a magyar filmtörténet, hanem úgy általában történelmünk szégyene, nagylétünk temetője az, hogy a Honfoglalásban egy héttagú besenyő-kommandó kergeti be népünket a Kárpát-medencébe, hiszen ennyi fegyveressel egy követséget se támadnak meg. Arról nem is beszélve, hogy a szuverenitásunkért folytatott hősies küzdelemben egy gazdasági bevándorlót, az olasz Franco Nerót szerződtették le Árpád vezér szerepére. De legalább a főcímdal eléneklésére nem Amedeo Minghit kérték fel, hanem a fogalommá lett Demjén Rózsit, akit ugyan a sajtmajszolós bölcsészbulikban évtizedek óta kritizálnak a föltételezett tintorettó miatt, de ne legyünk elitdiskurzusok foglyai. A magyar emberek jellemzően nem támadják: egyszerűen benyomják a zenegépbe a Kell még egy szót, és meghallgatják. Hiszen úgysincs reménytelibb, patetikusabb, szenvedélyesebb igazsága a magyarnak, mintha egy kocsmai gép énekli neki: "Nézz rám, s ne ígérj, / Nézz rám, sose félj, / Ha nincs hely, ahol élj, / Indulj hazafelé!"

A TOP 10 alapjául a történelmi rádióműsorunkban, a Régen minden jobb voltban elhangzott beszélgetés szolgált:

A bejegyzés trackback címe:

https://pnftop10.blog.hu/api/trackback/id/tr1014759754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

croc 2019.04.12. 14:44:05

Azért azt így nem mondanám, hogy Kodály és Illyés "megijedtek" a feladattól, inkább talán fogalamzzunk úgy, hogy feleslegesnek tartották újat írni, mert meg voltak elégedve a régivel - magyarul elküldték Rákosi elvtársat a bús fenébe az ötletével, csak próbálták diplomatikusan kimagyarázni :))))

A nép fia 2019.04.12. 15:49:37

A Honfoglalás dala alatt Attila, Isten ostora c. filmet tolni.... priceless! :D

jerk_off 2019.04.12. 15:59:12

srácok már többször eszembe jutott hogy mikor ilyen listákat gyártotok a régen minden jobb voltban, őrült jó lenne legalább 40-50 mp-et bejaccani a műből. marha zsír a műsor de pl ezekből sem ismertem mindet és sokkal nehezebb úgy értelmezni azt a rengeteg utalást ami elhangzik ha még egy minimális fogódzó sincs. így voltam a minapi kanbulis listával is.

Hefe 2019.04.12. 16:12:14

jaj tesok, hat a nemzeti osszetartozas nem keves penzbol osszetakolt dala a barackfa hogyan maradhatott ki???
www.youtube.com/watch?v=PLvkLDrhobk

kolomparlole1114 2019.04.12. 16:16:55

Hogy maradhatott ki Dopeman klasszikusa?????????????????

www.youtube.com/watch?v=pawYJtQ7-xA

miketbeszéltek 2019.04.12. 16:20:14

@A nép fia: Azt nehéz megválaszolni, hogy miben/mennyire vagyunk hunok, de szerintem ezek a filmkockák jól illusztrálják őseink életét is.

Alick 2019.04.12. 16:39:30

Ez sokkal jobb, mint a "balsors, akit régen tép" :)

www.youtube.com/watch?v=JwSDn_kALjQ

(az önirónia képessége a belső önbizalom egyik fontos jele)

dr. mesterséges színezék 2019.04.12. 16:45:15

Köszi, szórakoztató volt!

Egyébként a Himnuszt a céljaira alaklmatlannak tartottam (na jó, a franconero az, hogy ma is annak tartom) addig, amíg el nem kezdtek megjelenni ezek a modern himnuszocskák.

- o -
Egyébként valaha kamaszként azért is álltam át az angol nyelvű zenére, mert ha a szöveg nem ritkán ugyanolyan szar is, mint Magyarországon Horváth Attila, Adamis Anna és Romhányi József diszjunkt halmaza, legalább a lefordítása szellemi kielégülést okozott.

cardak1212 2019.04.12. 16:47:30

Na és a Magyar vándor zenéje?
www.youtube.com/watch?v=bHNKB1E6wOI

vagy bármi az István, a királyból?

dr. mesterséges színezék 2019.04.12. 16:49:00

@Hefe: ...csába... hogy nem félek ilyen linkekre rányomni! Most a YT hetekig hasonlókat fog ajánlani.

Az az igazi Bús magyar sors, nem Tornyaié.

dr. mesterséges színezék 2019.04.12. 16:55:11

@Alick: Ez biztosan magyartalan, hazaáruló, migránsista, sorosista, zsidrák(bérenc) lipsi.
Ezt abból gondolom, hogy - azt már megtanultam, hogy - én az vagyok, és ez több helyen is tetszett.

steery 2019.04.12. 16:55:42

Itt a feljavított szövegű Himnusz:

Isten, áld meg népedet
boldogsággal, bőséggel,
szép hazánkat támogasd
szereteted fényével.
Sorsunkhoz légy kegyelmes,
tarts meg minket egységben,
had viruljon országunk
örökké az életben.

Ez hogy tetszik? A zene maradhat.

kocsisj 2019.04.12. 17:06:50

@cardak1212: Az István a királyt hagyd ki! Nem egy színvonal ezekkel. Az, hogy azt is elgányolták végtelen szomorú, de a '84-es főpróbán a Királydombon még egész mást jelentett.

dr. mesterséges színezék 2019.04.12. 17:13:38

@steery: Hiszen az eredetinek éppen a szövegével nincs baj: a dallama kiénekelhetetlen Kodály népe számára (is), és 60-as tempója sem egy kifejezett buzdító feszesség. Nem véletlen, hogy külföldi (katona)zenekarok el se akarják hinni, hogy úgy kéne játszani, ahogy, és feszt belevisznek egy kis sebességet, egy kis pattogást.
Értem én, hogy Erkel jót akart, de túl jó lett. Madách se locsolóversnek írta a Tragédiát.

darlacko 2019.04.12. 17:19:37

@Alick: Sickratman se rossz, de a Bëlgától a Nemzeti hip hop azért népszerűbb. Simán lehetne himnusz, milliós nézettsége van youtube-on. A Tenkes kapitánya dallamtéma mindenki fülében ismerősen cseng. Ha nem is a himnuszt, de legalább a Szózatot le lehetne cserélni a Nemzeti hip-hop-ra.

youtube.com/watch?v=jS-jSTVt670

dr. mesterséges színezék 2019.04.12. 17:50:16

@Novák Aircraft Ferencné: Meg "hadd", de nem ez a baj, hanem az, hogy ez itt simán beleférne a Hivatalosch Proffy Felhozatalba.

exterminador 2019.04.12. 17:51:17

@dr. mesterséges színezék: az általad felsorolt szövegírók Magyarországon a legigényesebbek között vannak , benne a felső 10 %-ban. Vannak náluk sokkal gyengébbek is.

dr. mesterséges színezék 2019.04.12. 18:00:38

@exterminador: Elkerülhette a figyelmedet a "diszjunkt halmaz". Tudom, írhattam volna egyszerűbben is, de juszt se. :)

kgaba82 2019.04.12. 18:02:47

@croc: Igen én is így tudom. De ha elvállalták volna, akkor Rákosiék írattak volna olyan szöveget hozzá, amely később komplette tette volna vállalhtatlanná az egészet. Nálunk aligha működött volna, ami az oroszoknál. Kommunista himnusz dallama új szöveggel.

dr. mesterséges színezék 2019.04.12. 18:10:57

@kgaba82: A szovjet-orosz himnusz dallama HIMNUSZOS. Íve van, de a dallama egyszerű, halandónak is énekelhető. No a miénk pont az ellentéte.

fátum 2019.04.12. 18:14:39

@dr. mesterséges színezék: Talán azért, mert ennek így nincs igazán értelme. Inkább a komplementer (kiegészítő) halmazukra, pontosabban uniójuk komplementerére gondolhattál. Halmaznak nincs diszjunkt halmaza. Két halmaz diszjunkt, ha nincs közös elemük, de ezzel nem definiálhatsz egy halmazt, hiszen a magyar szövegírók halmazának számtalan részhalmaza lehet diszjunkt az általad említett szerzők halmazával.

LúzerMan 2019.04.12. 18:19:01

Remek összefoglaló, köszönjük!
Kellemes felvezető szöveg után jön mindig maga a sokk a szar zenével. Kiegyensúlyozott kompozíció!
Egyébként szerintem is leváltandó a Himnusz.

Comte de Gippaud 2019.04.12. 18:19:47

Szerintem az a gond, hogy mindenki olyant akar a témában rittyenteni, hogy beleremegjen a föld. Aztán a végén lesz egy izzadtságszagú erőlködés, a szövegben is, és a zenében is túlzó motívumokkal.
Egyébként én Ákosért annyira nem vagyok oda, pedig hát én is jobbos vagyok, de ez a produkciója véletlenül nem rossz.

A himnuszt énekelni tényleg kicseszés, ha az operaénekeseket nem vesszük.
Amúgy nincs vele gond, csak gyorsabban kéne játszani, akkor az éneklésnél is hamar túl lehetne lépni a magas részeken :)

fátum 2019.04.12. 18:28:57

@Alick: De miért tépi Reagan a balsorsot? :-)

kgaba82 2019.04.12. 18:45:14

Nekem a "Nemzeti dal" jobban bejön, mint a fentiek vagy a Himnusz.
A Himnusz dallama túlságosan komor, szövege pedig a sült galamb várás netovábbja. Ahhoz képest a "Nemzeti dal" cselekvésre szólít.
Annyi a problémám vele és más nemzeti dalokkal, himnuszokkal, hogy a szabadságért való kiállás alatt a nemzeti szabadságért való harcot érti. Az egyéni szabadság és jólét nem tárgya ezeknek. Mind a nemzeti, mind az egyéni szabadság fontos. Megfelelő arányra lenne szükség.
Anélkül a himnuszok eléggé a politikai tömegmanipulációk eszközei.
A probléma az, hogy a magyar nemzet szabadságfelfogása nem a szabad emberek együttműködő közösségét foglalja magában, hanem a szabad közösségnek való szolgai felajánlkozást.
Ami, mint tudjuk, mindig is a felső-középosztály (mint egykor a nemesek osztálya) érdekeinek való alárendelést takarta. Aztán láttuk, hogy az utóbbi 200 évben csak pofázni tudtak vitézségről. Pont úgy, mint az amerikaiknál, ahol az alacsony végzettségűek a nemzeti propaganda célpontjai, a potenciális ágyútöltelékek, míg a főiskolát végzettek, jómódúak vagy megússzák az egészet, vagy harctértől távoli szolgálatot adnak nekik.

A magasztos nemzeti eszme általában nem egyéb, mint az aránytalan bánásmód képmutató módon való elkenése.

fátum 2019.04.12. 18:45:52

Magyar Himnusz - Kolarics Andrea & Kontor Tamás
www.youtube.com/watch?v=a_Rge-hgPzA

R.V.J. 2019.04.12. 18:50:23

@dr. mesterséges színezék:
Olyan hogy magyar nincs is!!!! Himnusz sem kell neki emiatt!!!!
Az ország etnikai összetétele miatt északon a szlovák, délen a szerb, keleten a román, nyugaton a horvát és az osztrák himnuszt kell kötelezővé tenni!!!!!!!

dare 2019.04.12. 18:52:31

Eltűnt a kommentem, na mindegy, akkor ez a szám a Kowáéktól szerintem simán befér bármilyen magyarság 10-es listára: youtu.be/gl-lQ5LykJ0

dr. mesterséges színezék 2019.04.12. 19:21:19

@fátum: Korrekt, és ezzel együtt érthető, hogy voltak ők hárman (meg még egyketten), meg az összes többi. Legalábbis: bízom benne.

dr. mesterséges színezék 2019.04.12. 19:25:35

@R.V.J.: Ebből az derül ki, hogy egy ország etnikai összetétele egy adottság, abból bármit levezetni legfeljebb egy-két mocsadék politikai kalandor érdeke.

Viszont legalább ezegyszer a belgák röhöghetnek a markukba: általában ők nem tudják, hová kell állni a vallonok és flamandok között, de nekik legalább van himnuszuk, amivel se a flamand, se a vallon nem dicsekedhet.

R.V.J. 2019.04.12. 19:37:43

@dr. mesterséges színezék:
A belgák himnuszára nekem is megdobban a szívem, de mi a pártban már előrelátóbbak vagyunk. A gyűlés előtt a müezzin imára hívó énekére gyakoroljuk az előreborulást.

exterminador 2019.04.12. 19:50:10

@dr. mesterséges színezék: nem tudom, min változtat a "diszjunkt halmaz".

dr. mesterséges színezék 2019.04.12. 19:59:37

@exterminador: Pont az említetteket tartom valamirevaló szövegírónak, a többi meg a... többi.

dr. mesterséges színezék 2019.04.12. 20:00:45

@R.V.J.: Helyes, gyakoroljátok is! Ha nem megy elég alakiasan, Kövér kizár abból a pártból. Szereti a zárakat.

R.V.J. 2019.04.12. 20:21:49

@dr. mesterséges színezék:
Azt a kakastollas blogcsendőr tempóját neki!!! Büszke vagyok rád!!! Csak attól tartok, hogy ha ekkorákat ugrasz árnyékokra, akkor este 10re már dupla bokatöréssel fekszel majd a virtuális balesetin.
Ha nem vennéd észre mi egy csónakban süllyedve evezünk amerre épp kedvünk tartja!

enrikokaruszo 2019.04.12. 20:42:54

a himnusz leváltása az utcák és terek átnevezgetésével egyfajsúlyú idétlenség

R.V.J. 2019.04.12. 20:57:32

@enrikokaruszo:
Nem értek egyet!!! Himnusz shimnusz, de ha valaki megpróbálná megváltoztatni a Rumbach Sebestyén utcámat, arra rahívnám a Wiesenthalt!!!!!

kvadrillio 2019.04.12. 21:30:24

HMMM......AKINEK NEM TECCCCCC A MAGYAR HIM....NUSZ, ELMEHET IZRAELBE KIBUCOLNI ! :o))))) SICCCC INNEN !

kvadrillio 2019.04.12. 21:33:37

ORB ÁN EGY BETEG TÁRSADALMI STRUTÚRÁT HOZOTT LÉTRE !

A NÉP SENYVED, A MÉSZAROSOK PERMANENSEN ONANIZÁLNAK.
AZ ILYEN HÜJJJJE ORSZÁGVEZETŐT MINT AZ ORBÁN, FEL KELL N ÉGYELNI ÉS KISZÖGELNI A SZABADSÁGSZOBORRA !
OECD: Európában vészesen sorvad a középosztály, és ez Magyarországon is súlyos problémákhoz vezet
04.11. 1216 gazdaság
Rácz Johanna

A középosztálybeli háztartások küszködnek, hogy fenntartsák életmódjukat és gazdasági súlyukat, miközben stagnáló bevételeik egyre kevésbé képesek fedezni a dinamikusan növekvő lakhatási és oktatási költségeket. A pénzes réteg ugyanakkor tovább gazdagodik. A jóléti társadalom alapkövének tekinthető jövedelmi középréteg éppen azt veszíti el, ami évtizedeken át a középosztálybeliség stabil hozadéka volt: a lakhatást, a kényelmes, elérhető közszolgáltatásokat és a biztos munka jelentette egzisztenciális biztonságot. A kormányoknak tehát mindent, vagy legalábbis többet meg kell tenniük a középosztálybeliekért – riadóztatott szerdán kiadott jelentésében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).

Középosztály alatt a szervezet azt a réteget érti, amely az adott országban érvényes mediánjövedelem 75-200 százalékához jut hozzá. Ez tehát valójában jövedelmi közép, de a továbbiakban az egyszerűség kedvéért leginkább középosztálynak fogjuk nevezni, figyelmen kívül hagyva, hogy a középosztálynak számos különféle definíciója létezik számos megközelítésből.

kvadrillio 2019.04.12. 21:36:39

A NYÖGDÍJASOKNAK ODAVETETT 2,7 %-OS EMELÉST, KÖZBEN ELSZABADULT AZ INFLÁCIÓ AMI 100 X ENNYIT VETT EL A NYUGDÍJASOK PÉNZÉBŐL !

KOMOLYAN..., ORBÁN MEDDIG AKARJA MÉG EZT A POLITIKAI BOHÓZATOT CSINÁLNI ???!

kvadrillio 2019.04.12. 21:43:04

BASSZAMEG ! NU, EZÉRT KELLETT EZEKET A ZSIDÓKAT FUNKCIÓKHOZ JUTTATNI, HOGY MEG MUTASSÁK, MILYEN ÓRIÁSI HARÁC SOLÁST, KAPZSISÁGOT LEHET VÉGHEZVINNI A ROTHADT KAPITALISTA RENDSZEREKBEN !!!!! ENNEK A FASZINAK A TOKÁJÁN IS MINDEN SZŐRSZÁL, EHTE ZSIDÓT JELKÉPEZ !!!!!!!!!!!!
OECD: Európában vészesen sorvad a középosztály, és ez Magyarországon is súlyos problémákhoz vezet
04.11. 1216 gazdaság
Rácz Johanna

A középosztálybeli háztartások küszködnek, hogy fenntartsák életmódjukat és gazdasági súlyukat, miközben stagnáló bevételeik egyre kevésbé képesek fedezni a dinamikusan növekvő lakhatási és oktatási költségeket. A pénzes réteg ugyanakkor tovább gazdagodik. A jóléti társadalom alapkövének tekinthető jövedelmi középréteg éppen azt veszíti el, ami évtizedeken át a középosztálybeliség stabil hozadéka volt: a lakhatást, a kényelmes, elérhető közszolgáltatásokat és a biztos munka jelentette egzisztenciális biztonságot. A kormányoknak tehát mindent, vagy legalábbis többet meg kell tenniük a középosztálybeliekért – riadóztatott szerdán kiadott jelentésében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).

Középosztály alatt a szervezet azt a réteget érti, amely az adott országban érvényes mediánjövedelem 75-200 százalékához jut hozzá. Ez tehát valójában jövedelmi közép, de a továbbiakban az egyszerűség kedvéért leginkább középosztálynak fogjuk nevezni, figyelmen kívül hagyva, hogy a középosztálynak számos különféle definíciója létezik számos megközelítésből....

A KURVAISTENIT EZEKNEK A ROTHADLELKŰ, HARÁC SOLÓ ZSIDÓKNAK !!!

kvadrillio 2019.04.12. 21:46:52

@kvadrillio: ..Egymilliárd dollárt csalhatott el a Pólus Center tulajdonosa..... A FASZOMTELE EZEKKEL...

kvadrillio 2019.04.12. 21:47:49

@kvadrillio:
Egymilliárd dollárt csalhatott el a Pólus Center tulajdonosa
CsD
CsD
követés
2019.04.12. 09:56

Amerikai befektetők azzal vádolják a Pólus, a Campona és sok már magyarországi ingatlan tulajdonosát, hogy elcsalt tőlük több mint egymilliárd dollárt – írja a G7.hu. A csalással vádolt üzletember Radovan Vítek, Csehország harmadik leggazdagabb embere, az ő tulajdonában lévő CPI Propetry Group pedig számos irodaház és hotel mellett például a Pólus Center, a Campona és az Europeum tulajdonosa.
Radovan Vitek
Radovan Vitek
Fotó: CIJ Czech Republic / Facebook

A vádló New York-i hedge fund, a Kingstown Capital szerint Vítek egészen trükkösen, strómanhálózatokon keresztül és például veszekedéseket és vitákat színlelve bírta rá őket, hogy áron alul adják el a részvényeiket egy cégben. A kérdéses cég a luxemburgi székhelyű Orco Property Group, amelynek Budapesten is volt több befektetése, ezé a társaságé volt például az Andrássy úti Párisi Nagy Áruház.

A Kingston szerint Vítek félrevezette őket, csúsztatott a cég pénzügyi helyzetéről, beépített embereivel pedig igazgatósági üléseken, üzleti ebédeken üvöltöztek egymással, hogy úgy tűnjön, mintha bajban lenne a cég (ami ekkor még nem volt bajban, igaz, 2009-ben tényleg csődbe ment). Ezt látva a hedge fund inkább a piaci ár alatt megszabadult a részvényeitől, amelyeket végül szintén Vitek strómanjai vásároltak meg.

Radovan Vítek a szlovák kuponos privatizáció alatt szedte meg magát, majd vagyonát leginkább cseh- és németországi, első sorban berlini ingatlanokba fektette. A magyar plázákat is tulajdonló cége, a CPI (Czech Property Investment) Olaszországban, Svájcban, Franciaországban és a közép-kelet-európai régióban is aktív. Befektetéseivel a harmadik leggazdagabb cseh lett a magyar Telenor tulajdonosa, Pert Kellner, és a cseh miniszterelnök, Andrej Babiš mögött. De cégei a leggazdagabb magyarok egyikével is üzleteltek: 2017-ben a CPI az épp akkoriban Mészáros Lőrinc cégcsoportjába került Appeninntől vásárolt egy irodaházat az V. kerületben.

kvadrillio 2019.04.12. 21:55:00

NA, EZ A FASZ SEM HARÁCSOLT MÉG ELEGET ???????!

Leisztinger Tamás megvette a Népszavát

Meg akarják tartani az eddigi munkatársakat. Leisztinger baloldali vállalkozóként volt ismert, de nemrég Orbán Viktor is lelkesen dicsérte.

PONT Ő HIÁNYZOTT A NÉPSZAVÁNAK.

kvadrillio 2019.04.12. 21:55:42

NA, EZ A FASZ SEM HARÁCSOLT MÉG ELEGET ???????!

Leisztinger Tamás megvette a Népszavát

Meg akarják tartani az eddigi munkatársakat. Leisztinger baloldali vállalkozóként volt ismert, de nemrég Orbán Viktor is lelkesen dicsérte.

PONT Ő HIÁNYZOTT A NÉPSZAVÁNAK.

kvadrillio 2019.04.12. 21:56:37

@kvadrillio: MÉNEM MENNEK A PICSÁBA EZEK INNEN IZRÁHELBE BIZN ISZELNI ???!!! CSAK RONTJÁK ITT A LEVEGŐT !!!

R.V.J. 2019.04.12. 22:13:41

@kvadrillio:
Látom az esti adag clozapint, olanzapin kombódat elfelejtetted bevenni.

agarik 2019.04.12. 22:17:33

Tökmindegy, csak legyen legit, ellentétben a Kölcsey-féle keresztény bullshittel.

humorpalanta 2019.04.12. 23:09:02

1 kérdés: Miért van az, hogy mindig a turbómagyarok azok, akik a magyarságot leginkább leíró és összetartó elemeket gyalázzák és dobnák ki például azt a Himnuszt, ami az egész kurva világon egyedivé tesz minket?

dr. mesterséges színezék 2019.04.12. 23:10:52

@R.V.J.: Pardon, hogy bocsánat! Tényleg nem vettem észre.
Amióta a retardált birkák produkciójától megkülönböztethetetlen a retardált birkákat imitálni akaróké, sőt előbbiek is mintha saját karikatúrájuk volnának, már szégyellni sem tudom magam a megkavarodásért.

agarik 2019.04.12. 23:51:06

@humorpalanta: A Kölcsey-himnusz SZÉTVÁLASZT, nem összetart. Szemét keresztény szemfényvesztés, a világnézeti szabadság nyílt megsértése. Használata nemzeti jelképként gyalázat.

kvadrillio 2019.04.13. 11:11:12

NEMÉRTEMNEMÉRTEM....MIJAFASZT KERES IZRÁHEL SZÍRIÁBAN ???! SZÍRIA AZT ÁLLOMÁSOZTAT A SAJÁT ORSZÁGÁBAN, AKIT Akar ! Irán már régen ott van !!!!!!... SZTEM IRÁN LŐJJE SZARRÁ IZRAELT, AKI EGYRE NAGYOBB POFÁVAL TÖR BE MÁS ORSZÁGOKBA !!!!!

Izrael végez Aszaddal, ha nem állítja meg Iránt

Ilyen nyíltan még nem fenyegették meg a szír diktátort. De ketyeg az óra, Teherán nem vár Trumpra, napok kérdése lehet a megtorló csapás.

Szíriában az utóbbi hónapokban gyakran érte olyan támadás a kormányerőket vagy az iráni egységeket, amelyeket Izrael számlájára írnak. Izrael általában nem kommentálja az ilyen jelentéseket.

IZRAEL TÚL SOKAT KÉPZEL MAGÁRÓL ÉS MAJD JÓL POFÁN VÁGJÁK ŐT !

kvadrillio 2019.04.13. 11:16:54

@kvadrillio: HMMM....BAZDMEGIZRÁHEL ! ÍGY SOHA NEM LESZ VÉGE A SZÍRIAI HÁBORÚNAK ÉS NEM KÖLTÖZHET VISSZA A SZÍR NÉP !!! DÖGÖLJ MEG , ROTHADT AGRESSZOR !!!

kvadrillio 2019.04.13. 11:19:20

IZRAEL....PROVOKÁL, PROVOKÁL ÉS PROVOKÁL !!!!!

Szíriai hírügynökség: Izraeli gépek támadtak egy katonai bázist Hamában

Írta: Szombat / MTI - 2019-04-13 Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Izraeli harci gépek megtámadtak egy katonai támaszpontot a szíriai Maszjaf település mellett, Hama tartományban. A szíriai légvédelem lelőtte a támadó rakéták egy részét, de több épület romba dőlt, és hat katona megsebesült – jelentette szombaton a SANA állami hírügynökség katonai forrásokat idézve.

Képünk illusztráció
A hajnali légitámadásban részt vevő izraeli gépek a libanoni légtéren keresztül jutottak be Szíriába – tették hozzá.

Egy szíriai kormányzati forrás azt mondta a dpa hírügynökségnek, hogy egy katonai iskolát és kiképzőtábort ért találat.

Szíriai civil aktivisták szerint – idézte a dpa – az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat erői állomásoznak a megtámadott támaszponton.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű hálózat azt állítja az AP hírügynökség szerint, hogy három épületet ért találat, és 17 szíriai katona sebesült meg. Halálos áldozat is van, de azt nem tudta megmondani az OSDH, hogy hány és vannak-e közöttük esetleg iráni katonák.

A Times Of Israel ugyanerre az arab forrásra hivatkozva azt írta, hogy iráni “elemek” és Irán-párti harcosok vannak az áldozatok között.

Irán szövetségese Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányának, a Forradalmi Gárda a szíriai háború 2011-es kezdete óta jelen van az országban.

Szíriában az utóbbi hónapokban gyakran érte olyan támadás a kormányerőket vagy az iráni egységeket, amelyeket Izrael számlájára írnak. Izrael általában nem kommentálja az ilyen jelentéseket.

kvadrillio 2019.04.13. 11:22:56

@R.V.J.: nemtom miafenék ezek...., de BIZTOSAN FIHOM, HA ENNYIRE ISMERED ŐKET !!! :o))) máminthogy....""Látom az esti adag clozapint, olanzapin kombódat elfelejtetted bevenni. """ MMMM...MMM....NAGYON FINOMAK EZEK ??? AKKOR EGYÉL SOKAT BELŐLÖK ÉS IGYÁL RÁ EGY KORSÓ SERT IS ! EGÉSZSÉGEDREHHH ! :o))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

kvadrillio 2019.04.13. 11:27:11

@R.V.J.: tooooooooood..., te kis fasztkalap """ az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat erői állomásoznak a megtámadott támaszponton.""" ....AZ ELITALAKULATA, MINDEN ORSZÁGNAK A KATONAI "KINCSE" ! REMÉLEM EZÉRT IRÁN KURVAJÓÓÓL POFÁNVÁGJA IZRAELT !!!!! DRUKKOLOK EZÉRT !

és egybként, A KURVA ANYJÁT IZRAELNEK !!! MINDIG Ő PROVOKÁL MINDENKIT A KÖZEL-KELETEN ÉS M,ÁSHOL IS !

kvadrillio 2019.04.13. 11:57:32

NABAZMEG ! gyerekkoromban olvastam ijjjjjen sci-fiket..., hogy AZ EMBERCSEMPÉSZ-MAFFIA HOGYAN URALJA EL E FÖLDET ÉS VESZI ÁT A HATALMAT !!!!....NU, E..., MEGTÖRTÉNIK MOST, A 21. SZÁZADBAN......

Az orosz maffia luxusjachtokon szállít menekülteket az olasz kikötőkbe

Törökországból érkeznek az amerikai felségjelzésű hajók. Az ár 10 ezer euró/fő.

aranyláz 2019.05.22. 11:49:26

@darlacko: a Belgát abszolút adom! kiváló paródiája a sírva-vigadó magyar népléleknek, de egyúttal megteremti a feloldását is azzal, hogy kineveti/kinevetteti magát-alapmű