történelmi stúdióblog

Page Not Found Top 10

"A nemzetölés céltudatos kitervezőinek vak eszköze" - Babitsot megtámadják nemzetgyalázásért a Játszottam a kezével miatt

2012. augusztus 16. - Page Not Found Top 10

Babits Mihályt nemzetgyalázásért támadják, mert „nagyobb örömmel ontanám kis ujjáért a csobogó vért, mint száz királyért, lobogóért.” A legfőbb magyarságítélő bíróság területi kirendeltsége indította a kampányt, amely vegzálta a költőt szépen. Persze őt ma tanítják, mert ösztönös zseni volt, a nemzetért rikoltozó kolléga meg úgy tűnt el a kulturális emlékezetünkből, mint a lézerkarddal megcsapott Obi-Wan Kenobi.

Csunderlik Péter – Pető Péter

Ha rapid kultúrtörténeti szemlét tartunk, akkor arra jutunk, hogy az ember története során legalább háromszor érte el Istent: Dante az Isteni színjátékkal, Michelangelo a Sixtus-kápolna kifestésével és a Pink Floyd az Echoes-zal. Az UFO a szerelem is napolajjal csak megnyalta az illetékes talpát.

Csak a mihez tartás végett: Babits Mihály fordította az Isteni színjátékot.

babits1_1.jpgA pornósztárbajuszos mester alkotóilag úgy uralta a harmincas évek magyar irodalmi életét, akár Michelangelo a maga korát, és a fiatal, minden határt átlépő Babitsnál közelebb csak Weöres Sándor jutott a Pink Floyd űrzenéjéhez technikailag. Szóval nemcsak azért mondta a tanítvány Szabó Lőrinc, mert bepárosodott a szemüvege: „Az emberiségnek néhány évezred során csak húsz-harminc olyan költőzsenije született, mint ő”. Márpedig Szabó azért hitelesebb, mint a legújabb Frei Tamás-regény fülszövege és Csányi bankelnök futballszakmai analízise a mélységi indításokról.

Ezek után nem meglepő, hiszen huszadik századunk átlátható, akár egy szabásminta a Fürge ujjakban, hogy Babits Mihályt is meghurcolták nemzetgyalázásért, pontosabban a király és a magyar zászló megsértése miatt. Bizony, az akkor már országosan ismert és elismert, harminckét éves, „sprőd, karót nyelt tanárt” – ahogy Térey jellemezte kiváló Babits-esszéjében az introvertált dottorét – úgy akarták az iskolaudvaron felpofozni, akár évnyitón a Katona Tamás-alteregó, istenhazacsaláddal öblögető turulsasos amerikai nyakkendős igazgató a himnusz alatt a töküket megvakaró zselés kamaszfiúkat. (Tán egyszer Térey Jánosról is kéne írni valami meghajlósat, hogy a kortárs fantasztikumok képcsarnokába ne csak Zimány Linda-aktok kerüljenek be.)

Mindezt az 1915-ös Játszottam a kezével, vagyis a „kisujjas verse” miatt, ami a későbbi oszlopszent Babits pályájának első nagy botránya volt, még az általunk már megénekelt Fortissimo-ügy előtt.

A fekete-fehér fotókról huszonöt fokban reánk tekintő, beállt nyakú, itt-ott csapzott, máskor komor, állandóan gyomorbeteg, rendre megfázó és gyerekkorától szorongásos álmok kínozta, és ezért elaludni félő Babits Mihály László Ákos huszonhat éves is elmúlt már, mire országosan ismert költő lett, szóval a Bonanza Banzai hamarabb futott be, de cserébe Babitsé lett a magyar irodalom egyik legerősebb bemutatkozó verseskötete, a Levelek Iris koszorújából 1909-ben. Ha ez őserő Ady egy betűpofonba öntött Kölyköd voltam, akkor a zárkózott Babits versművészete az Esterházy-kastély kovácsoltvas kapuja. Látókörben és technikában minden kortársa fölé nőtt.

Úton a Nyugatba

babits2.PNGA társaságban félszeg, balkezes, mindig nehezen barátkozó fiatal magyar-, latin- és ógörögtanár Babits Mihály fogarasi magányában tökéletesítette a technikáját, egy elhagyott, havas helyen, kihelyezve a Monarchia befagyott segglyukába, a Fogarasi Főgimnáziumba, ötszáz kilométerre a legközelebbi irodalmi élettől. Ezt csak úgy tudjuk elképzelni, mint a vámpírvadász mesüge Polanski első szállását a Vámpírok báljában. Itt a halálraivás teljesen igazolható magatartásforma lett volna a hexameterek kopogása és mediterrán vágyódások helyett, mint amilyen a Messze...messze...:  „Spanyolhon. Tarka himű rét. / Tört árnyat nyujt a minarét. / Bús donna barna balkonon / Mereng a bibor alkonyon.”

a_holnap_nagyvarad.jpgIlyen maguk nemében tökéletes verseket nem csoda, hogy miután 1908 őszén Balázs Bélával együtt Ady farvizén evezve feltűnt a Holnap-antológiában, az egyetlen világszinten jegyzett bölcsészünk, Lukács György, aki akkor még esztétikai autonómiáját nem cserélte le a népbiztosságra, azt írta: „Babits Mihály ritmusában megszólal valami, amit nálunk még nem lehetett hallani”. Dicsérte „nyelvművészetét” és „ezer színben csillogó képeit”. A Nyugat szigorú szerkesztője, Osvát Ernő pedig csak ennyit írt neki priviben, miután rákeresett az Iwiw-en: „Tisztelt uram, kérem, küldje el nekem összes műveit.” De szeretnénk mi is ilyen leveleket kapni a Soros Alapítványtól, csak akkor postáznunk kellene a botrányos péntek esték utáni nappalinkat, mert az az installáció sem maradhat ki az összes műből.

Újpesten figyelnek

Ettől kezdve Babits Nyugat-szerző lett. Fogarasról postázta szövegeit, verseit, prózáit, esszéit, kritikáit minden idők legjobb magyar folyóiratának, amelynek volt vagy ötszáz előfizetője, de annál nagyobb hatása. Ám Babits tisztában volt vele, hogy a Fogarasi-havasokból semmiképpen se játszhat főszerepet a magyar irodalom modernizálásában.

Nyugat mecénása, Hatvany Lajos magánál Tiszánál interveniált, hogy Babitsot helyezzék vissza Fogarasról, ugyanezt megtette Babits szülővárosának, Szekszárdnak parlamenti képviselője, aki pedig a vallás- és közoktatási miniszternél kopogtatott 1911 januárjában. Végül 1911 augusztusában áthelyezték az akkor még külön település Újpestre, a színes-szagos, „hirtelen felnőtt városba”, az ottani főgimnáziumba tanítani. A főgimnázium jogosult volt érettségi bizonyítvány kiadására, és akkoriban ezt a jogot még nem úgy adták, hogy vittek egy doboz konyakosmeggyet a tanfelügyeletnek, bár Cieger András Politikai korrupció a Monarchia Magyarországán című kötete óta nincsenek illúzióink Bár a Közgép története című nagyregény azért hozzáadna néhány lábjegyzetet a dolgozathoz, ha megírná a Móriczba oltott Zola.

Az 1909-es Levelek Iris koszorújából és az 1911-es Herceg, hátha megjön a tél is! után Babits már híres költőként érkezett Újpestre, a gimnáziumba, amely ma már a nevét viseli, de nem mondható, hogy mindenki kitörő örömmel fogadta volna: a helyi lap, az Újpesti Figyelő „A nagy modern, Babits Mihály Újpesten” címmel írt róla és „denunciálta a fiatal tanárt”. Gyomorból a szemére hányták a halászlevet, hogy az Alföld helyett egy bérház lichthófjáról, vagy éppen egy amerikai mozifilmről írt verset (mindenkinek el kell olvasni a Mozgófényképet, egyszerűen szuper), hogy Babits „kétes egzisztencia, mert a szabadkőműves, erkölcstelen, zsidó, destruktív folyóirathoz, a Nyugathoz tartozik”, és így tovább. Innen már simán kopogjuk tovább a ritmust. Bezzeg Mészáros János Elek, presbiter ősök kétszáz éve egy házban élő bajuszos gyermeke! Talán ha Babits is fölfelé pödri a bajszát, és ahogy leszáll a vonatról, antréként elénekli a Művész himnuszát, nagyobb kritikai elismerés övezte volna. Persze az Újpest Figyelőnek alighanem Nádas Péterről is megvolt a véleménye, csak túl posztmodern lett volna néhány évtizeddel az író születése előtt leírni. Na, ezek a párhuzamos történetek.

babits_mihaly-emlektabla_szegeden.jpgBabits már 1908-ban, szegedi tanárként megírta az egészen libsi Erkölcs és iskola című tanulmányát, amelyben bírálja a korabeli, hümm, pedagógiát, amiért legtöbbször erőből fegyelmez, tockossal, pofonnal, körmössel: „Mit tegyünk tehát? Rendőrködjünk? Büntessünk? Ez fölébreszti a dacot, s nem hat a lélekre, a voltaképpeni akaratra, az igazi erkölcsre. Sőt gyakran éppen azokra legkárosabb, akik hajlékonyabbak volnának a javulásra. Mert a dac gyakran nemes tulajdonság, és nem a legrosszabbaké. Miért tartjuk mi, tanárok a dacot a legrosszabb tulajdonságnak a gyermekben? Megmondom őszintén. Mert ez nekünk a legkényelmetlenebb. S egyáltalán, nem egész fegyelmi rendszerünk ebből a szempontból van-e felépítve: a tanár kényelmének szempontjából?” Ennek a szövegnek nem kevés szerepe lehetett abban, hogy Babits nem sokkal később megkapta a sokátszállásos fogarasi vonatjegyet, tudjuk meg Sipos Lajos Babits-könyvéből. Nem, nem Magyar Bálint olvasta ki egy padon maradt kakaófoltból.

Játszottam a kezével

Babits másik neves programadó írása, a Művészet és a szabadság 1910-ben jelent meg: „A művészet maga a szabadság: bizonyos oldalról nézve ez a lényege”, amit Woody Allen úgy fogalmazott meg, hogy két dologban teljesítheted ki igazán szabadon magad, a művészetben és a maszturbációban. És még egy Babits-idézetet kell idenyomnunk a továbblépéshez: „Már nincs ember, aki ne érezné, hogy rettenetesen összebonyolódott hazugságokban megmaradni lehetetlen.” Ezt az akkori magyar politikáról és közbeszédről mondta: 1911-ben, amikor Bibó született és Amundsen elérte a Déli Sarkot.

golyakalifa.jpgBabits Újpesten nem tudott sokáig maradni, mert a napi másfél óra kocsikázással még mindig távol volt az irodalmi kávéházaktól, ezért 1912 késő őszén sikerült áthelyeztetni magát a nemrég alapított csúcsmodern szertárú Tisztviselőtelepi Gimnáziumba a mai nyolcadik kerületben, ahol magyart, latint és görögpótló irodalmat tanított, és vezette a vasárnap délelőtti önképzőkört. Megjelent A pokol, a babitsi Isteni színjáték első kötete, amely a magyar kultúrának úgy csúcsteljesítménye, amihez fogható mondjuk rajzfilmben a Macskafogó, 1913-ban pedig a Nyugatban vékony, pszichoanalitikus rémregénye, A gólyakalifa.

Ennél rémesebb már csak a kitörő első világháború volt, az „én életemben a legnagyobb fordulat”, ahogy írta később: Babitsot felmentették a katonai szolgálat alól, de cserébe lemondott a korábban megítélt egyéves alkotói szabadságról, és heti 17-18 órát vállalt, pótolta a hadba vonult kollégákat. Szóval Babits nem csak vörösboroscsirkézett és vígan ette a szarvashúsos pizzát a hátországban, ahogy utóbb állították róla, miután 1915. augusztus 16-án a Nyugatban megjelent Révész Ilus cicanadrágos mozdulatművész hímező kezeihez írt „erkölcstelen” és „defetista” szerelmes verse, a Játszottam a kezével. Mi most az egészet idézzük, hogy lássuk, mi verte ki a nemzeti agyfaszt. Ha valaki csak a botrányra kíváncsi, az „aranyhomokon beduin” szoftpornóra nem, tekerjen az utolsó három sorra. Bugyi nélküli Sharon Stone-t ne keressünk benne:

Játszottam a kezével

Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szeliden, mint ágtól ág
vagy halkan elvál öt barát,
kik váltan is segitgetik
egymást egy messze életig.
Még egyre látom csöpp kezét:
ugy dolgozott mint csöppke gép
a himzőtűvel vánkosán:
tündérfogócska - igazán -
s hogy gyenge ujját meg ne szurja,
arany gyüszüt viselt az ujja.
Ó álmodom már csöpp kezét
kerek a halma, völgye szép:
a völgye selyem, halma bársony:
ó gyönyörű táj! ó csodás hon!
Ott jártak szomjas ajkaim:
arany homokon beduin!
Nem vágy, nem álom, nem emlék:
jaj milyen rég volt az a nemrég!
Tiz gyenge ága nyult felém
és én izenkint tördelém:
ó arany ágnak arany íze,
arany fa arany ízü méze!
Hát a köröm, a kis köröm!
Mennyi szépség, mily öröm:
üveges kép selyemkeretbe,
melyre a hajnal van lefestve
vagy piros ablak méla esten
vagy rózsaarc egy gyenge testen.

(…)

Csak egyszer lenne még enyém
s kedvemre csókkal önteném
szivesen halnék azután
nagyobb örömmel ontanám
kis ujjáért a csobogó vért,
mint száz királyért, lobogóért!

Demjén Ferenc Féktelen éjével szemben Babits verse visszafogottságával tüntet, leszámítva a végét, amely nem véletlenül sült el így: „Háború volt és így írtam be készakarva, háború elleni célzattal. Nem gondoltam, hogy botrány lesz, csak hogy dühöngeni fognak, a hazafiak. Csak egy hónap múlva tört ki a baj” – írta Babits a szeretkezz, ne háborúzz szellemében, így próbálván illusztrálni, hogy az akkor már egy éve vérfolyó első világháborús meghalás céljaival nem teljesen ért egyet. Jött is ezért a gáztámadás, akár pornófilmben a tévészerelő.

rakosi_jeno.jpgNoha az ilyen leveleket mindig doktorok írják, ezúttal Rákosi Jenő jelentkezett. Egy Babitsnál kevésbé jelentékeny, de annál magyarabb irodalmár, aki kemény munkával jutott el oda, hogy végül Viktor Emmanuel olasz király nevét is Győző Manónak írja, miután korábban már Ady ellen is kirohant a „magyar parnasszus köztisztasága érdekében”. Dunántúli álnéven, egy pszeudo-olvasói levélben támadta meg és ajánlotta a magyar állam figyelmébe Babitsot a Budapesti Hírlapban 1915. október 20-án a Játszottam a kezével vége miatt: „Aki ezt írta, magyar állami gimnáziumban, az állam jóvoltából hazafiságra oktatja a gondjaira bízott gyermekeket. Milyen lehet egy olyan ember hazafias érzülete, aki (…) ilyen cinikus kijelentésre hajlandó?”. Majd később ugyanitt november 9-én: „gonosz és cinikus vers ez”, „ezrek és ezrek rohannak ma a halálba, mindenik a maga jelszavával. A mienk: Egy királyért, egy lobogóért!”. Babitsé nem. Nyilvánvaló, milyen árnyékhatalmak zsoldjában áll, aki megtagadja ezeket a jelszavakat. Újabb bizonyíték, hogy a legfelsőbb magyarbíróság nem tegnap állt össze, mint a Spice Girls negyvenhetedszerre.

Elhatárolódásizmus

Az Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlönyében 1915. november 1-én maga a szerkesztő, Ady Endre öccse, budapesti középiskolai tanár és pedagógiai szakíró, Ady Lajos válaszolt, és tisztelettel kérte Dunántúlit: „ne fedezzen fel minden héten egy-egy hazaáruló tanárt. Hiszen amiért egy tanár valamely kérdésben más véleményen van, mint ő, azért talán még nem árulta el a hazát?” No-no. Rákosi Jenő november 4-i válaszában leszögezte Babits lelki hűtlenségéről: itt már nem véleménykülönbségről van szó, hanem „egy rothadásról, amelyet a Középiskolai Tanáregyesület Közlönye pártol, fedez és védelmez, és amellyel foglalkozni kell, amíg nem késő.” Nyugi, sose késő. Még talán most is ki lehetne cseréltetni Babitsot a Lázár testvérekre a tankönyvekben.

iskola.jpgA botrányra, csináljuk a fesztivált, becsengetve Babits iskolájában rendkívüli tanácskozást tartottak november 5-én és 6-án a tantestületi melegedőben, és hét kolléga, köztük nyilván a barnaköpenyes technikatanár is (Lábjegyzet a szövegtestben: sztereotípia, amely a helyzet karikírozását szolgálja. Csak hogy a Magyar Technikatanárok Országos Szövetségének budapesti tagozata ne írjon nyílt levelet magyartechnikatanár gyalázás miatt.), kérte a költőt, hogy „a tanártestület jó hírnevének” érdekében nyilatkozatot tegyen, ha már nem hajlandó arra, hogy Imre Kerthész folyosós fényképének leszaggatásával látványosan kompenzáljon. Babits másnap a Budapesti Hírlapban, a Pesti Naplóban, valamint a „kőműves” Világban és a „cucilista” Népszavában – ahogy Rákosi nevezte ezeket – tette közzé közleményét, hogy aztán szétszedják a mandineres kommentelők. Ebben a legnagyobb tisztelettel megállapította, hogy „bár mindenkinek joga van megjelent költeményeimet tetszése és tehetsége szerint magyarázni, senkinek jogát nem ismerhetem el arra, hogy ártatlan verssorok rosszindulatú kommentálásából tanári ténykedésem vagy éppen az egész magyar tanárság meggyanúsítására terjeszkedjen ki.”

Babitsnak igaza van: egy versből nem lehet a tanári teljesítményre következtetni, hisz ilyen alapon L. Simon László se lehetne kulturális államtitkár, amiért Kassák-parafrázisában zsidó kurvák seggét csapkodja a beketaminozott törpe haverjával.

De a támadások folytatódtak. Most jöttek csak a legjobb publicisztikai kaszinótojások. Olyan fantáziagazdagok voltak, mintha Guardiola tréner szervezte volna őket pirosaranyos Isostart szürcsölve.

Nyomorult, magyarul dadogó, isten tudja, hogy micsoda szerzet

M. Gy. – nyilván a Gyulai Pál-Horváth János-esztétikai vonal Erős Karcsija, amúgy valami tollát próbálgató militarista-pszichopata tornatanár lehetett - a szépirodalmi rovatáról híres Külügy-Hadügybenígy referált 1915. november 14-én: „Királyért, lobogóért véreznek katonáink künn a csatatereken. Szent szimbólumként hordozzák a zászlót sosem látott idegen földeken, hegytetőkről várormokra, diadalról kemény, meleg napok halálaratásra. Becsületünk ez, hősiességük ez, meghalnak érte az utolsó szálig, de oda nem adják.” Micsoda kilátás az ormokon, hegytetőkön. Rázendít a Kormorán a Szállj, szállj sólyomszárnyánra.

dan_hadnagy.jpg„S míg odakünn megtalálta magát ismét az ezer év előtti daliás magyar, lézeng itthon kettő-három nyomorult, magyarul dadogó, de isten tudja, hogy micsoda szerzet, aki így nyávog belé ezekbe a világverő, minden férfilelket fölemelő legnagyobb napokba.” Mármint az első világháborúba, ugye. És M. Gy. idézi a Játszottam a kezével befejezését: „Tudják meg katonáink is azt, hogy amíg ők künn véreznek értük, itthon maradottakért, s fáznak, szenvednek, halomra lövetik magukat (…) ül itthon olyan ember is, nem tudni, kinek a jóvoltából, Dulcineája kisujja mellett, akinek még eszébe mer jutni, hogy lekicsinylőn szóljon erről a mi felszentelt, annyi magyar vérrel borított lobogónkról. Nemcsak eszébe jut, ki is meri nyomtatni a Nyugat-ban. Ilyen ember is van azok közt, akikért ti véreztek, katonák! Mit fizetnétek neki érte ott künn a harctéren? (…) Majd ha ti hazajöttök, szükség lesz itthon is a ti kemény ökleitekre, hogy szétüssetek a pulyák közt, akik kényelmes odujokban így becsülik a ti véretek hullását. Majd ha ti hazajöttök, a ti színtiszta magyar lelketek csinál itt közvéleményt, de el is kell, hogy söpörjön innen minden aljasságot!” A Nagy-Magyarországon mozgósított 3,8 millió magyar és nemzetiségi katonából 1918 őszéig 1,8 millióan tértek úgymond épségben haza, de ki tudja, milyen lelki sérülésekkel, hogy új közvéleményt csináljanak.

babits_es_ady_olvas.jpgA Szidor nevű újságíró visszafogottabban fogalmazott a katonai szolgálat alól felmentett Babitsról (és a háborút nagy Heccnek nevező Adyról) a Budapesti Hírlap 1915. november 16-i számában: „Fölmentettnek lenni, alkalmatlannak lenni nem szégyen. De aki itthon van, nézzen tisztelettel, becsüléssel azokra, akik érette is küzdenek. Az ne legénykedjék, ne nézze le a zászlót, ne nevezze százezrek véres küzdelmét egyszerű heccnek! Az húzza össze magát, adjon irodalmi tanácsokat az irodalmi fővárosnak, dolgozzon és igyekezzen kiérdemelni azt, hogy itthon van. De itthon is lenni és gúnyos, lekicsinylő ajakbiggyesztésről beszélni a zászlóról, nagyon – nem illik. Az urak költők, írók, zsenik, lángelmék – de úgy látszik, még mindig nem elég szobatiszták.”

Nyugatban ugyanezen a napon jelent meg Vers, támadásokra címmel Babits verses, koccintós válasza: „Meggybor, pajtások, rajta koccints, / kicsit fanyar, de egyéb ma nincs. // A hazára az első telt pohárt: / igyunk, ne szóljunk: inni nem árt. // Az emberekre a második, / hogy adjon az isten észt nekik, // Most ezt is szótlan, harmadikat, / a kedvesem kisujja miatt!”

És a pálinkafőzést akkor még nem kellett liberalizálni az ügy érdekében.

Csak a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot

Nem csoda, hogy ezután érkezett a legkeményebb hozzászólásBurján Károly tollából a Babits-ügyhöz címmel jelent meg a Magyar Kultúrában, 1915. november 20-án. Burján már az első bekezdéssel kijelöli az értelmezési horizontot, ahol csak a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot: „Néhány évvel ezelőtt egy szabadkőműves zsidó író a következő nyilatkozatot tette: a magyar faj ebben az országban már befejezte misszióját; a vezetést ki kell ragadni kezéből; ha másképp nem lehet, édes méreggel (…) kell hatalmi pozíciójáról lerángatni.” És naná, hogy ezt az édes mérget a Nyugat csepegteti a magyarság infúziójába: „Szépirodalmi téren a cukorbárók egyik ivadékának, Hatvany-Deutsch Lajosnak anyagi, Veigelsberg Hugónak (Ignotus) szellemi protektorátusa alatt összeverődött egy szekta, amely az egyéni ízlés, a költői szabadság korlátlanságának hazug lobogója alatt a trágárságot, malacságot, szennyet és a konyakmámortól indukált sületlen szamárságot átminősítette művészi kincsnek, intuíciós bölcsességnek.”

nyugat.jpg„Ez a >>nyugatosok<< néven ismert anarchista tanya (…) első tekintetre két jól megkülönböztethető csoportra osztható: a Veigelsberg Hugó, a Fenyő Miksa, az Osváth Ernő nevű magyarul írók, továbbá az Ady Endre, Babits Mihály, Móricz Zsigmond triumvirátusra.” „Az első csoport fütyül, a második táncol; az első ugrat, a második beugrik”. (…) „Mindez eszünkbe jut annak kapcsán, hogy a jobb sorsra érdemes Babits Mihály – talán egy idegroham kényszerhatása alatt – megírta ama versét”. (…) „Gondolom, milyen reményteljes üzleti mosoly lepte el a Nyugat fent említett üzletvezetőinek ábrázatát, amikor Mihály költő elibük tette az erkölcstelen versikét. Erkölcstelenség kell a magyarnak, rigmusokba foglalt méreg” (…) Derék fiú vagy te, Miska, hogy így kezünkbe jársz, s üzleti pangásunkat ilyen eredeti elixírrel eleven életre kelted!” (És majd a közeljövőben jövünk Móricz Zsigmonddal is, ha már a díszes társaság őt is kinézte magának.)

„Bármily megvetendő és elítélendő Babits inkriminált verse, főleg ebben az időben s legfőképpen abban a nemzetellenes miliőben, ahol megjelent, nem tudjuk eltitkolni szánakozásunkat a kétségtelenül költői talentum gyászos sorsa felett. Magyarnak születni, költői ihlettel megáldva lenni s végül a magyarság lelkéből kivettetni, a nemzetölés céltudatos kitervezőinak vak eszközévé válni, s néhány élelmes irodalmi közvetítő füttyszavára táncolni – bizony szomorú, magyar sors.”

Végül Rákosi Jenő összegzett: a Budapesti Hírlapban november 23-án: Ady és Babits „egy romboló szövetkezetnek (…) eszközei. (…) Babits, Ady és tutto quanti egyenként és együttvéve nem tudnak olyan jó verset írni, amely a magyar irodalomra nézve fölérne azzal a kárral, amit az jelentene, hogy esetleg száz fiú és megannyi leány fejében meg tudták zavarni az erkölcs és ízlés fogalmát irodalmi szereplésükkel”.

Most épp Novák Elődök mondják, mi a magyar erkölcs és ízlés. Mint a mellékelt ábra mutatja, annyira nem új az erő.

Benedek Elek nem téved

Persze az írók közül többen Babits védelmére keltek. Krúdy Egy verssor körül címmel írt aMagyarországban november 11-én „a sornyi vers miatt haragvó” Dunántúlinak, „akit más néven Jenő bácsinak hívnak a hírlapírók egymás között”, és úgy vélte: „Ha politikai vers volna: igaza van. De egy lányról írtak itt – verset! Jó verset.” Írt az adysan „nagyon-nagy író-asszony” Kaffka Margit is, Ignotus pedig leszögezte november 10-én a Világban: „Ha érdekelné Dunántúli urat a mi züllésbe vitt irodalmunk (…) tudnia kellene, hogy Babits az a fajta művész és költő, kit irodalmibb közvéleményű hazákban sietve reklamálna magának az akadémizmus”.

De Magyarországon nem. A költő elleni hisztéria eredményeként 1915 decemberében a Petőfi Társaság nem választotta be Babitsot tagjai közé, mi több, a jelöltek közül a legkevesebb szavazatot kapta. Ellenben a Pávák a parkban című remekműnek odaítélték a Társaság éves pályadíját. A Külügy-Hadügy Elégtételt kaptunk címmel nyugtázta december 25-én, hogy „a Petőfi Társaság kibuktatta Babits Mihályt”. Babitsot 1916 januárjában tanári állásából is felmentették. Előbb áthelyezték a tankerületi főigazgatóságra, onnan pedig 1916. október 31-ig betegszabadságra küldték. Távozását 1916. január 30-án jelentette be diákjainak.

A Petőfi Társaság majd csak két év múlva vizsgálta felül elutasító döntését, miután 1916-ban egyszerre jelent meg Babitstól – immáron könyvben - A gólyakalifa, a Recitatív című kötete, továbbá Oscar Wilde-fordításai, a maga Shakespeare-je, A vihar és Irodalmi problémák című tanulmánykötete. Elég erős felhozatal. Nem a Csillag születik tempója. Nehéz is lenne elképzelni, ahogyan Ördög Nóra Babits Mihály nevét üvöltözi a döntőben.

1917 decemberében Babits Mihályt rendes taggá választották. Hogy aztán majd 1920. január 21-én rendkívüli közgyűlésén zárják ki 1914 végétől írt művei, továbbá az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság alatti szerepvállalásai miatt.

Az 1914 végétől írt inkriminált művek között természetesen szerepelt a Játszottam a kezével, a Húsvét előtt és az 1917-es istenkáromló Fortissimo, melynek skandalumát, Babits sorrendben második meghurcolását már feldolgoztuk, mert mi is a történet közepén kezdtük, mint George Lucas a Star Warsban az Új reménnyel.

„Mirólunk rég nem fogja senki sem tudni, kik voltunk, amikor Babits Mihályt az iskolában fogják tanítani”- jelentette ki a Babits-botrányok idején Benedek Elek.

Rákosi Jenő meg úgy tűnt el a kulturális emlékezetünkből, mint a lézerkarddal megcsapott Obi-Wan Kenobi.

Csak szólunk az illetékeseknek: nem biztos, hogy egy minden héten halálrészeg, dadogó római punk találta ki, hogy a történelem ismétli önmagát.

A bejegyzés trackback címe:

https://pnftop10.blog.hu/api/trackback/id/tr10014162327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.