történelmi stúdióblog

Page Not Found Top 10

A show folytatódik - A Fekete Szeptember müncheni mészárlása

2012. június 07. - Page Not Found Top 10

A Fekete Szeptember nevű terrorszervezet úgy járult hozzá a béke ünnepének keresztelt olimpia sikeréhez, hogy zsidókat mészárolt le. Hős ellenállok, szerencsétlenkedő hatóságok, határozott NOB-elöljárók, avagy a show-nak folytatódnia kell. Attól, hogy esztelenül vért ontanak, még lehet kajakozni, meg félrészegen VIP-fogadásokon fogdosni a tizenéves nyugat-német hoszteszek kerek seggét, mintegy az eszme szolgálatában.

Csunderlik Péter-Pető Péter

Amikor néhány évezreddel ezelőtt a görögök elkezdtek birkózni, aligha számítottak arra, hogy egyszer kalasnyikovos kollégák lövöldöznek majd az olimpiai faluban, mint a falu talajrészeg menője a kétpálcás plüsspingvinre a búcsúban.

1896-os_medal.jpgMég akkor sem utalt semmi az őrületre, amikor Hajós Alfréd a tengervízbe ugrott 1896-ban Athénban, hogy győzelme után bajuszos, szoknyás férfiak kenegessék. Aztán nem telt egy évszázad sem, s az olimpia megavállalkozássá vált, akár az Apple. Csupán annyi a különbség, hogy az almások versenyeznek a riválisokkal, az ötkarikás terméknek meg nincs ellenfele a piacon.

München óta ráadásul megváltozott a miliő is, ami körbevette a vetélkedőt. A nyugat-németországi sportünnepet néhány figura politikai performansszá züllesztette, miután úgy döntött: gyilkolni az olimpián is öröm, mint a számítógépes játékok hőskorában, amikor tucatszámra hordták az ügyeletre a dzsojsztikgomb-nyomkodástól ínhüvelygyulladást kapott kockafejűeket.

A vendéglátók aligha erre gondoltak, amikor azt vetítették előre: a müncheni minden idők legvidámabb olimpiája lesz.

Megjöttek a gyilkosok

mozambik.PNGTörtént, hogy nyolc terrorista szökött be az olimpiai faluba 1972. szeptember 5-én, hajnali 4.30-kor. A sportbarátok AK-47-es kalasnyikovval indultak melóba, mint  a mexikói drogdílerek tizenhat éves unokaöccsei a szívtipró gimibe. A péklapát meg a spakli kissé szimpatikusabb eszköz, de hát a világot nem a mi preferenciáink mozgatják. Ha így lenne, akkor Balotelli labdarúgó aktuálisan a Kőbányai Lombiknál lenne próbajátékon, mert máshol legföljebb rejtőzködő éjszakai portásként alkalmaznák. Egyébként tudták, hogy az AK-47-es szerepel Mozambik címerében? Progresszív ország.

A fedajinokat, az önfeláldozó harcos férfiakat, más fordításban öldöklő őrülteket (attól függően, hogy arafatkendős buckalakók fogtak-e fegyvert C3PO tolmácsrobotra) már hajnalban észrevették, amikor átmásztak a kerítésen, de akkor alighanem arra gyanakodtak: az azeri cselgáncsosok kissé túlünnepeltek egy ippont, s most másznak haza csutak részegen. A terroristáknak csupán 45 métert kellett megtenniük az izraeli sportolók szállásáig. Ennyit még agyonkényeztetett, plasztikszájú plázakurva is topog magassarkúban, ha Audi-kulcs pörög a bárszéken üldögélő ismeretlen vállalkozó mutatóujján.

muncheni_terrorista_skorpio.jpgA terroristák gond nélkül csattogtak a célig, ahol Yossef Gutfreund birkózóbíróba botlottak először. A százharmincöt kilós óriás nem sokat gondolkodott, hanem mini-blitzkriegbe kezdett: az ajtónak vetette magát. Arab szavakat hallott, ennyiből tudta, hogy baj van.

Következtetése iszonyatosan hátborzongató, ha mintegy kitágítjuk a horizontot.

Mindenesetre szobatársának, Tuvia Sokolovsky súlyemelőedzőnek volt ideje kimenekülni, amíg  a nagy termetű izraelit elterelték az ajtótól. Hogy milyen erővel nyomták a bejáratot, arra bizonyíték, hogy a kilincs és a zsanérok elcsavarodtak. Efféle küzdelem nem a moszkovita elvtársak tempója egy langyos kongresszuson, ahol nyolc mikrofonból hatból oxigént pumpálnak.

A terroristák a következő szobát is lerohanták, ahol Moshe Weinberg birkózóedző gránátalmával és gyümölcsvágókéssel rontott nekik. Kapott egy sebet, majd arra kényszerítették, mutassa meg, hol laknak társai. Weinberg a vívók és a tornászok lakrésze előtt elvezette őket, egyenesen a birkózók és a súlyemelők otthona felé. Nyilván azon spekulált, a nagyobb darab sportolók azonnal nekirontanak a felfegyverzett különítménynek.

szobameszarlas.jpgAz izraelieket pedig nem hóból faragták: felnőni egy olyan államban, ahol bárhova nézel, mindegyik szomszédod a töködra akar lépni, erre kondicionál. Jossef Romano súlyemelő, a hatnapos háború veteránja kést ragadott és megszúrta a terroristák egyikét. Mire az meg komplett sorozatot eresztett belé, mintegy az egyenlő feltételek, meg az olimpiai eszme, meg a részvétel a fontos  jegyében. Weinberg sem habozott megint harcba bocsátkozni, nem áruló Hegedűs egri hadnagy tempójában lépett föl, amikor a zavart kihasználva eltörte az állkapcsát egy terroristának. Többször mellbe lőtték, így halt meg.

Mindeközben Gad Zobari birkózó szökni indult: hiába lőtték rá a sorozatokat. A sportoló cikk-cakkban futott, mint gyorsnaszád az európai viezeken, s megmenekült. Huszonöt perc alatt, azaz kábé hajnali ötig két izraeli meghalt, kilencet elfogtak, néhányan megszöktek.

Nyugi, buli

die_hard.jpgA zaj nem zavarta meg Münchent, először egy magányos, fegyvertelen biztonsági őrt küldtek arra, nézzen szét, mert kaptak néhány bejelentést a „rendzavarásról”, nagyjából úgy, mint a fánkzabáló fekete rendőr a Die Hardban. Az észre is vett egy csuklyás terroristát. Aztán az izraeliek odavertek a szirénának, az egyik az olaszoknál, a másik a dél-koreaiaknál. Erre már mentek is a követelések, s kidobták Weinberg holttestét is, mintegy bizonyítva, hogy a gátlástalanság tényleg határtalan. Bár ezt már sejtettük a Milli Vanilli és a Közgép karrierjéből is.

fekete_szeptember.jpgInnentől az ABC kamerája közvetítette az eseményeket: több mint száz országban, csaknem egymilliárd ember nézte, mi történik az olimpián. A Fekete Szeptember úgynevezett katonái 234 fogoly szabadon bocsátását, mi több, a Baader-Meinhof csoport tagjainak szabadságát is kérték. Innen kezdődtek a tárgyalások.

Epikus rész jön megint: egy szövetségi, egy bajor miniszter, az olimpiai falu elöljárója, a müncheni rendőrfőnök is felajánlkozott túsznak, Schmitt Pál nyilván küldte volna a sajtósát. De akkor már Willy Brandt Golda Meir izraeli miniszterelnök asszonnyal telefonálgatott. A zsidóállam álláspontja világos: nincs tárgyalás. Hans-Dietrich Genscher német belügyminiszter pedig kiadta a parancsot a mesterlövészeknek: „Ha esélyük van, lőjenek.”

A németek azért próbálkoztak, lényegében a város összes ATM-jét odaadták volna, csak legyen vége. Folyamatosan egyeztettek, s hamar kiderült: a terroristák egy repülőt akarnak, ami Kairóba viszik őket.

Avery Brundage NOB-elnök, aki sokszor bíráltak a nácik iránt tanúsított minimum toleranciája miatt, ezúttal is igazi humanistaként járt el, amikor a dráma idején is ragaszkodott a versenyekhez, a kajakosok vízre is szállhattak. Golda Meir délutánra küldött neki két SMS-t, így akkor már lefújták a napi megméretéseket.

Este 10-kor kilenc túsz és nyolc terrorista helikopterre szállt, hogy induljon a repülőtérre. A mesterlövészek ekkor sem tudtak tüzelni.

Az már ekkor is biztos volt, hogy nem lesz kairói piramisnézés, tevegelés meg kurvázás Sharm es-Sejknél, mint kiváló újságírónak, amikor terepszemlére küldi az utazási iroda. A németek támadni fognak. A reptéren száz métert sem kellett megtenniük a fegyvereseknek a Boeing 727-esig. Először négy terrorfickó szállt ki ellenőrzést tartani, aztán amikor a kvartett visszafelé haladt, a németek lőttek. Hármat eltaláltak. Később elindult valami gyalogsági roham is páncélautók kíséretében, de akkor a terroristák úgy gondolták helyesnek, ha nem lacafacáznak, merthogy a dzsihád meg a narancscsecsű hurik a paradicsomban, továbbá Alamut, gyilkolni kezdtek. Lemészároltak mindenkit.

Posztmészárlási időszak

Jim McKai, az ABC riportere, aki egész nap figyelte az eseményeket, így összegzett a nézőknek: „Gyerekkoromban az apám azt mondogatta, hogy a legnagyobb reményeink és a legszörnyűbb félelmeink csak ritkán válnak valóra. Ma éjjel megvalósultak a legiszonyatosabb rémálmaink. Már tudjuk, hogy tizenegy sportember esett fogságba. Kettejüket tegnap reggel a szobájukban gyilkolták meg, kilenc tússzal pedig éjszaka, a repülőtéren végeztek. Mindannyian meghaltak.”

Pont.

muncheni_aldozatok.jpgPersze mindenki hibáztatott mindenkit. Az izraeliek a németeket, a rendőrök a politikusokat, a miniszterelnökök a Nesquik-nyuszit, Szanyi Tibor Gorka Sebestyént. Az biztos, hogy Shmuel Lalkin, az izraeli küldöttség vezetője már a szörnyűség előtt jelezte, balhé lesz a biztonsági hiányosságok miatt, de ezt a választ kapta: „Az izraeli olimpiai csapat vezetőjeként jobban tenné, ha inkább a küzdelemre összpontosítaná a figyelmét.”

Lehet, hogy szó szerint értették.

Emlékeztek volna

Szeptember 6-án a stadionban emlékeztek a halottakra, középen tizenegy szék üresen maradt. Gustav Heinemann német elnök szólalt fel: „Az olimpiák eszmeiségét nem sikerült elpusztítaniuk. Még inkább ragaszkodnunk kell ehhez, mint korábban. (…) Nagy a megosztottság azok között, akik békében akarnak élni, és azok között, akik hajlandók elpusztítani mindent, amiért érdemes élni.”

Megható szöveg, de mielőtt letörölték volna a könnyeiket a részvevők, érkezett sliccét húzogatva Brundage elnök, aki még az áldozatok nevét is elfelejtette fölsorolni, ellenben jelezte: az olimpiának folytatódnia kell.

A mozgalom erejét persze hangsúlyozta, s kapott is szépen a New York Timestól: „Elmerülve saját álmaik világába, semmit sem tudva a valódi élet eseményeiről, a halál szörnyűségéről, a játszótér korosodó igazgatói elvakultan ragaszkodtak játékaikhoz, és úgy döntöttek, hogy egy kis vérontás miatt ugyan nem vetnek véget a mulatságnak.”

Esther Roth-Shahamorov izraeli sportoló így összegzett: „Münchenben meggyilkolták az olimpiák eszmeiségét. Csak egy napig emlékeztek az elhunytakra. Aztán minden ment tovább, mintha mi sem történt volna.” Kenny Moore amerikai maratoni futó a Sports Illustrated magazinban összegzett: „Elfogott és elmélyült bennem a gyász. Sirattam a maratoni futást, az értelmetlenné vált edzéssel eltöltött éveket, a halott izraelieket, és azt, hogy meggyalázták az olimpiai játékok szentségét.”

Se vége, se hossza a megemlékezéseknek. Az biztos: a Moszad bosszút állt.

Meg az is: Joseph Maguire és munkatársai a Sociology of Sport Journal című szaklapban tették közé tanulmányukat, amely a 2004-es athéni olimpia idején, a NOB szponzorainak reklámhirdetéseit vizsgáló kutatásaik eredményeit összegezte. Arra voltak kíváncsiak, milyen értékeket közvetítenek az ötkarikás szimbólumokkal házaló szponzorok, azaz az exkluzív partnerek. Úgy gondolták, a görög hagyományok, az ókori játékok,  a viktoriánus kor idején kialakult brit iskolarendszer tradíciói, az amerikai felsőoktatás sportstruktúrája, a XIX. század végének nemzetközi békemozgalmai, világkiállításai mind hozzájárultak az olimpiai mozgalom önértelmezésének alakításához.

Maguire-ék ítélete szerint azonban a modern kor olimpiája a fennkölt ötkarikás eszmétől egészen eltérő értékrendet jelenít meg: patriarchális, nyugati, elitista társadalomképet vetít. És a Coca-Cola Atlantába viheti az olimpiát az újkori mozgalom századik börszdéjpartiján.

"A béke vagy te, Sport! 
a népeket egymáshoz fűző szép szalag: 
és testvérré lesznek mind általad, 
önuralomban, rendben és erőben. 
Mert önbecsülést tanulnak az ifjak tőled, 
s má népek jellemét is éppúgy megértik, 
és nagyra tartják, hogy te tanítod őket 
túlszárnyalni egymást: 
mert versenyed a béke versenye."

Ez Pierre de Coubertin báró Óda a sporthoz című versének utolsó strófája.

Erre csak annyit mondana Grisa, a hajléktalan, akivel néha leálltunk pofázni a Nyugatinál: „Az, bazmeg. Béke.”

A bejegyzés trackback címe:

https://pnftop10.blog.hu/api/trackback/id/tr1014204031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.