Fekete halálként végigsöprő eurodance, Németország kulturális újrafegyverkezése, girl power, lógó gatyák és dalszövegnek hazudott gyermekmondókák - a magyar dalok után ezúttal a 90-es évek emblematikus külföldi slágerei dübörögnek a Page Not Found történelmi stúdióblogon, és már kedvet is kaptunk, hogy diszkót nyissunk Párkányban. Nincsenek határok!
CSUNDERLIK PÉTER-DÉKÁNY LÁSZLÓ-LASKA PÁL-PETŐ PÉTER
10. 2 Unlimited: No Limit (1993)
Amikor a Kacsamesékkel együtt a nemzedékünk is félbeszakadt, és Jon Bon Jovi a rock ellenforradalmaként leborotválta a mellkasát, Hollandiában a totális futball után a flamand new beatből, a chicagói hip-hopból és a germanodiszkóból gyúrt totális zenével is megörvendeztettek minket, és megtalálták hozzá a hívószót: no limit! Azt nem tudjuk, hogy a dübörgő és villódzó flippergépben üvöltöző Anitát és Rayt ugyanúgy egy üveg Coca-Coláért vették-e a producerek, mint az Ajax Amsterdam ekkori sztárjait, de megütötték velük a multibart. A 2 Unlimited rúgta be az ajtót, innentől kezdve egyértelmű volt, hogy a 90-es évtized nagyon másról fog szólni, mint a 80-as, Kurt Cobain nem is bírta már sokáig.
9. East 17: It's Alright (1993)
A 90-es évek a fiúbandák évtizede volt a New Kids On The Blocktól a Back Street Boysig, de nem közöttük, hanem velük szemben helyezkedik el a lakótelepek Take Thatje, az East 17 a legmagasabb szintű produkciójával, amely szintén a lázadás évében született. Nehéz eldönteni, hogy a producer verte-e ki a fogait az énekesnek, csakhogy meglegyen az ellenkulturális proliimidzse, vagy ezek a srácok tényleg ennyire mélyről jöttek-e, de még ennél is nagyobb rejtély, hogy ezek a lógó gatyás, sapkás sutyik - azért ez nem kimondottan a birminghami szénbányászok szerelése - hogyan tudtak összehozni ekkora számot. Erre mondta Weöres Sándor, hogy ez a művészet csodája: az ember néha nagyobbat szarik, mint amekkora a seggén kifér.
8. Spice Girls: Wannabe (1996)
Míg a fiúbandáknál találgathatott a rajongó, hogy vajon Robbie-e a keményfiú, és Mark-e a homoszexuális, a Spice Girlsnél már tutira mentek mind a szerelésekben, mind az elnevezésekben, hogy ne téveszd el, melyik csaj a bevállalós, és melyik hölgy húzza az orrát, ha a Nobu helyett egy pizzériába viszed péntek este. Az SZDSZ küldöttei részt vehettek a castingon, mert a Spice Girls minden haj- és egyéb kvótának megfelel: mintha szétvágták volna négyfelé Angliát, az egyik valamelyik gazdagabb shire-ből érkezett, a másik egy lepattant hamptonból, és egy tagot még a parlamenti felsőház is delegált, talán nem véletlen, hogy éppen neki csak annyi lett a szólókarrierje, hogy feleségül ment David Beckhamhez. A Wannabe című slágerük luxuslimós gajdolással felérő klipjében a lányok összehozták a girl power jaltai találkozóját. Miután egy lovagkeresztért kiáltó produkcióval megaláznak egy hajléktalant, egy Tarr Béla-i minőségű fahrton vezetnek végig minket, és láthatjuk, hogyan buliznak eltérő vérmérsékletük és kulturális tőkéjük szerint: az egyik tűsarkakon vonul, a másik rozsdás cigánykerekeket hány. Ez bizony egy szabadságpárti himnusz, még ha nem is egy Örömóda: a Wannabe azt tette a zeneiparral, amit a Szex és New York a filmsorozatokkal. A sorkatonaság eltörlésével szemben ezt nem köszönjük meg.
7. Snow: Informer (1992)
Bár MC Hammer úgy öltözködött a mindenkinek nagy segget csináló aranygatyájával, mint egy érinthetetlen közép-afrikai diktátor, akiből bármilyen tömeggyilkosságot ki lehet nézni, ahogy azt is, hogy egyszerre tesz hivatalossá egy törzsi vallást és teszi meg államnyelvvé a svédet, miközben felhalmozza a világ legnagyobb Rolls Royce-parkját, egy kulturális apartheiddel mégis kirekesztettük a listáról a rapzene Mobutuját és a fitnesz Idi Amin Dadáját, hogy helyet csináljunk a sitten a drótkerekes szemüveges Snow-nak. Aki pedig ránézésre csak egy adócsalásért leültetett könyvelő lehet, vagy talán az sem, mert a Clinton-korszak ingeit nagyon nehéz megkülönböztetni a szabványosított börtönruhától. Úgy keressük a bűnét, mint a végét járó József Attila a maga vétkét, fájdalom, a kicsit raggamuffinszerű vallomásából csak annyit értünk, hogy "a licky bom bom down", vagy mit, mert egy nemzedék találgatta, hogy mit énekel ez az ember. De éppen eme halandzsaszöveg miatt került ide, amely bár biztos számos rejtett utalást, történetet és igazságot tartalmaz, utat mutatott és felmentést adott minden más előadónak, hogy meg se próbáljon elindulni azon a versenyen, ahol az irodalmi Nobel-díjat osztják. Bár az biztos, hogy Snow-t előbb tünteti ki a Svéd Királyi Akadémia, minthogy mi hozzájussunk az információhoz. Nagyon várjuk, hogy Dante és Shakespeare után ezt a számot is lefordítsa Nádasdy Ádám, mert addig nem nevezhetjük kultúrnemzetnek magunkat, amíg nincs magyarra átültetett Informerünk.
6. Céline Dion: My Heart Will Go On (1997)
Volt olyan időszak a 90-es években, amikor az akkori hetedikesek és nyolcadikosok óceánjáró nélkül el sem mertek menni egy randira, mert elképzelésük sem volt, hogyan smárolhatnák le a csajt, ha nem tudnak kiállni a hajó orrába repülőzni a dámával. A Titanic című film 1997-ben robbant be, majdnem annyi Oscart kapott, mint ahány Hupikék Törpikék-album megjelent, és megszámlálhatatlan vízibicikli orra borulásához vezetett azon a nyáron. Bár a Titanic végül is arról szól, hogy néhány ezren megfulladnak benne - a mentőcsónakban időben lelépő Fodor Gábor nem -, ám a mozikban nem ezért ültünk nyakig a nyálban, amikor a filmet vetítették. Hanem mert komplett generációnyi fruska törölgette szeméből a könnyet, amikor Leo és Kate egymásra talált. Volt szociális kontextusa is a történetnek, hiszen két különböző társadalmi osztályba tartozó fiatal bolondult egymásba, ahh, József Attila szavaival: „Egy jómódú lányt szerettem, / osztálya elragadta tőlem.” A filmslágert Céline Dion énekelte, aki korábban kanadaiként nyert Eurovíziós Dalfesztivált, és ezzel ő lett az első fecskéje a határok ledöntésének, amelynek a végén már egy szakállas férfi is nyerhetett ott nőként.
5. Kelly Family: An Angel (1994)
Ez a dal szól a fülünkben, ha egy jehovásoktól kapott Őrtorony magazinban vagy egy szépen illusztrált adventista bibliában azt látjuk, hogy az Armageddont követő békeidőben Lionel Richie simogatja a legelő bárányokat és farkasokat. Fogalmunk sincs, hogy amisok-e vagy mormonok ők, csak annyit tudunk, hogy a 70-es évek óta át sem öltöző tizenöt tagú Kelly család valahonnan a Közép-Nyugatról érkezett ekhós szekéren vagy hippibuszon Németországba, ahol minden idők legnagyobb példányszámban eladott albuma lett a Kelly Familyé. Bár ha arra gondolunk, hogy a könyvek között viszont a Mein Kampf is volt ott listavezető, amíg meg nem előzte valamelyik Paulo Coelho-műremek, mindjárt árnyaljuk a helyzetet. Az éteri, légies, new age-es, lebegő dal még lázadásként is felfogható a eurodance korában, akár azt is mondhatnánk, hogy a Kelly családapa a konvencióellenes DJ Jeszyje volt a 90-es éveknek, de bár csak az lenne. A közelgő Utolsó Ítéletbe vetett hit talán megmagyarázhatja, hogy miért nem taníttatta a gyermekeit, azt azonban nem, hogy a fiúkat miért kellett a burgonyavész korának kislányainak öltöztetni. Nem csoda, hogy a Párducember és a villanykörteevő pincér mellett mutogatták őket a Friderikusz Showban.
4. Rednex: Cotton Eye Joe (1994)
A slágerek pálpusztaija, a stockholmi istálló legbüdösebb terméke. Akár az olykor mozarti Ace of Base-t, ezt is a szerénytelen művésznevű Denniz Popnak köszönhetjük - mintha Mezey György "Foci"-nak nevezte volna el magát. Bár a Rednex Sex & Violins című első lemezét ma már úgy tépné ketté a metoo-mozgalom, mint egy nedves papírzsebkendőt, akkoriban telibe kapta a magyar néplelket ez a szalmaszagú, hegedűvel vegyített veretős technó, amelyre rámondanánk, hogy a skandináv Irigy Hónaljmirigy, de ez teljesen komolyan volt gondolva. Ha magyarok, Zsírásók néven alapítják meg ezt a zenekart, és nagyon sokat le tudtak volna hívni a Dél-Nógrádba szent EU-fejlesztési pénzekből. Legnagyobb slágerük egy feldolgozás: egy még az amerikai polgárháború előtti időkből származó rabszolganótára csaptak le, csináltak belőle viccet, és gyaláztak meg ezzel minden ükapát, akinek a kezét véresre szúrta a gyapot. Ritka jellemző példája a fehér ember gátlástalanságának, de a sors igazságot szolgáltatott: a ma már falusi pálinkanapokon fellépő Dr. Alban nem zuhant akkorát, mint ők, a 2000-es években még az együttes nevét is elárverezték, a mai Rednex nem az a Rednex, amit mi ismertünk, de hát A hét mesterlövész című film remake-jével is így vagyunk.
3. Sash!: Ecuador (1997)
Perut Pizarro helyezte fel a térképre, Ecuadort pedig egy német DJ, mert előtte nem sokat tudtunk erről az országról. Nem ismerünk karakteresebb országimázskampányt, mert képzeld el, hogyha egy turista leszáll Ferihegyen, egy plakátról ráüvölt Nagy László kézilabdázó, és nagy hangon a figyelmébe ajánlja a Hortobágyot meg a Herendi Porcelánt. Megbabonázó, de egyszersmind értelmezhetetlen, hogy egy kalapos ember, aki ugyanúgy lehetne agrárminiszter, mint kokaincsempész - bár arrafelé a kettő között nagy átfedés van - Ecuador csodáiról óbégat a technoalapra. Bár leginkább csak egy sast látunk, mintha kifejezetten Oliver Stone-t szerették volna megszólítani, hátha dicsőítő dokumentumfilmet készít a bányákat államosító elnökről. Legalábbis Angela Merkel ecuadori nyaralásairól azóta se hallottunk sokat. Ha ecuadori közpénz is volt ebben, akkor ez minden idők legszórakoztatóbb hűtlen kezelése.
2. Captain Jack: Captain Jack (1995)
Magyar diák volt az a 90-es években, akinek az osztálybuliján szólt ez a szám. Noha megnéztük volna, ha Kant és Goethe is táncol rá, mert alapvető újragondolásra késztette azt, amit addig a német kultúráról tudtunk. A Captain Jack programadó dal volt, és egyben öndefiníció is, miszerint kijelölte a határokat, hogy Németország már lemondott a világ katonai gyarmatosításáról, viszont mostantól kulturálisan hirdeti meg a Weltpolitiket, a tánctéren robbantja ki a harmadik világháborút. Az Obersturmbannführerek innentől kezdve Captainnek álcázták magukat, és a ramsteini amerikai katonai bázisról verbuválták a frontembereket, de ezzel nem lett veszélytelenebb, csak alattomosabb a kolonizáció. A popipari militarizmus célpontja is elsősorban Kelet-Európa volt, hiszen a világhódító ambícióknál is merészebb elképzelés lett volna, hogy erre rákaphat egy párizsi nagypolgár.
1. Mr. President: Coco Jamboo (1996)
Luther nélkül nincs reformáció, a Mr. President nélkül nincs Fekete Pákó: a Coco Jamboo másfél évig vezette a BRAVO-toplistát. Nemzedékeket összekötő sláger ez, szigorúan köldök fölé húzott farmerokkal. Minden, amit Németország tudott a 90-es években, az benne van: a mercedesek vonalvezetése, a wagneri örökség és a Lothar Matthäus-i biztonság, és már előrevetül a 2000-es évek, a Szex, csajok, Ibiza világa is, hiszen maga a klip egy nagy elvágyódás, amit a Péntek-típusú "nemes vadember" által megénekelt, mitikussá növekvő "Coco Jamboo" szimbolizál. Ami a 19. században Baudelaire Albatrosza volt, az a 20. században a Mr. President Coco Jamboo-ja: képeket, történeteket, eszméket, csodákat láthatunk mögé, száz év múlva is.
A TOP 10 alapjául a történelmi rádióműsorunkban, a Régen minden jobbvoltban elhangzott beszélgetés szolgált: